Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„A múzeum története nem kis mértékben a kiállítások története" - Lencsó László: Szubjektív sorok Miklós Róbertról (1917-1980)
se miatt is. „Számunkra Finnország volt az egyetlen paraszti gyökérből nőtt elfogadható polgári demokrácia" - írta erről egyik sajnálatosan közlésre nem került írásában, s ez a mondat tömör összefoglalása az ideális társadalomról alkotott nézeteinek, melyek élete végéig változatlanul megmaradtak. Itt kötött barátságot az önkéntes száműzetésben élő Kodolányi Jánossal is, akinek írói munkásságát, emberi és alkotói érzékenységét haláláig nagyra tartotta. Hogy milyen volt középiskolai tanárnak, majd igazgatónak, arról diszkréten hallgatott. De mindig kicsit elcsuklott a hangja, ha a csongrádi gimnázium előtt vezetett az utunk. Nyugdíjba menetele előtt egyik utolsó közös kiszállásunkkor meg is állította az autót, s néhány percre egyedül bement az öreg iskolaépületbe - „tisztelegni és emlékezni". Talán érezte, hogy utoljára jár aktív tanárpályája színterén... Egykori tanítványai nagyon szerethették, ezt onnan tudom, hogy nemegyszer voltam tanúja telefonjaiknak, vagy véletlen utcai találkozásoknak az ország legkülönbözőbb településein. Néha-néha szót ejtett minisztériumi munkájáról is, Keresztury Dezsőről, Ortutay Gyuláról mint főnökéről, az iskolai hálózat és oktatás háború utáni újjászervezéséről, melybe fájó emlékként tartozott bele az egyházi iskolák, hírneves oktatási központok államosítása is. Fájlalta az értékek pusztulását akár emberekről, akár épületekről, akár hagyományokról volt szó. Szerényen hallgatott viszont módszertani munkásságáról, pedig az általa szerkesztett és részben írt tanári segédkönyvek, módszertani útmutatók némelyike szerintem ma is használható lenne a középiskolai irodalomoktatásban. Azt is diszkréten elhallgatta, hogy egyik megalapítója volt a Tudományos Ismeret- terjesztő Társaságnak, a TIT-nek, s nem felejthető érdemei voltak az ötvenes-hatvanas években lezajlott irodalmi-irodalomtörténeti ismeretterjesztésben. Szívesen sztorizott viszont erről a korszakról, amikor Isten háta mögötti falusi művelődési házakban, tanyasi iskolákban, lepusztult laktanyákban tartott előadást Kölcseyről, Jókairól, Petőfiről neves színművészek, előadóművészek társaságában. Ez is szerves része volt az életének, büszke volt rá. PIM-beli működése egybeesett a hazai irodalmi muzeologia kialakulásával, születésével. A szakterület egyik megteremtője, szemléletének, módszertanának kialakítója, élharcosa volt. Alapelvként vallotta, hogy az irodalmi muzeológiában egyenértékű és egyformán fontos az értékmentő-értékmegőrző és a tudatformáló, ismeret- terjesztő tevékenység. Ettől nem lehetett eltántorítani. Számára mindig evidens volt, hogy a gyűjtő-kutató-feldolgozó muzeológiai munka eredményeit az egész nemzet művelődésének szerves részeként a szélesebb közönség elé is ki kell vinni, mert csak így és ezzel lehet formálni, nevelni, teljessé tenni az embereket. Ilyen szempontból is szerencsés alkat volt: alapelvét a gyakorlatban is meg tudta valósítani. Nevétől, tevékenységétől elválaszthatatlan a hazai irodalmi emlékházak és emlékhelyek hálózatának kialakítása, felépítése, egyáltalán megléte. Értő keze nyomát, óvó szeretetét őrzi a Petőfi Ház Szalkszentmártonban, a Petőfi Emlékszoba Dunavecsén, a széphalmi Kazinczy Emlékmúzeum, a keleméri Tompa-emlékház, a Mikszáth-emlékhely Horpácson, a Madách Emlékmúzeum Csesztvén, az álmosdi, szatmárcsekei Kölcsey-emlékházak, a borjádi méhes és, ha még megvan, a Remenyik-emlékszoba Dormándon. Valószínű, hogy ez a felsorolás nem teljes, s csak azokat a helyeket tartalmazza, ahol vele együtt jártam, amikor megkísérelt beavatni a szakfelügyelői munka rejtelmeibe. Az is valószínű, hogy a halála óta eltelt két évtizedben a felsorolt helyekre újabb, korszerűbb, teljesebb, az irodalomtörténeti kutatások közben megszületett eredményeit is bemutató kiállítások kerültek vagy kerülhettek, de a létrehozásuk, megteremtésük Miklós Róbertnek köszönhető. Erről 84
