Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)

„A múzeum története nem kis mértékben a kiállítások története" - Praznovszky Mihály: Baróti Dezső (1911-1994) az irodalmi muzeologia alapkérdéseiről

sereg kifejezőeszközt alkalmaz, amelyen belül az irodalom specifikumával együtt járó nyelvi kifejezés csak az egyik" lehetőség.

Újszerű volt tanulmányában az irodalmi relikviák szerepének az elemzése, azok beépítése a kiállításba, kapcsolódásuk az írói életműhöz és életrajzhoz. Egyébként a kiállításokon felhasználható tárgyak szerepéről is sokat gondolkozott.

Mindenképpen az újat jelenti a hangzó anyagok beépítésének a gondolata. Ekkorra már a múzeumban kezdett kialakulni a Hangtár, s számára a hanggyűjtés messze túlnőtt a kiállításon való felhasználás lehetőségén.

Tanulmányában megjelenik két, azóta az irodalmi muzeológiában felnőtté váló módszertani és tartalmi tevékenység is: az irodalmi emlékházaknál az irodalmi kultusz jelenségeire utal, amelynek gyakorlati hatásáról és alkalmazhatóságáról mára lettünk igazán meggyőzve és meggyőződve. A másik az irodalmi topográfia, azaz az irodalmi földrajz jelenségeinek gyűjtése, rendszerezése.

Az irodalmi kiállítások tipologizálása máig sem bővült, sőt azok megrendezésének szakmai kérdései sem változtak meg. (Újraolvasva írásának ezen fejezetét látszik igazán, hogy semmilyen aktuális ideológiai szempont nem érvényesült elképzeléseiben. Példatára is csak a nemzeti értéket jelentő klasszikus életművekből származik. Legtöbbször Radnótira hivatkozik, nemegyszer a személyesség hangján szólva, kilépve tárgyi megközelítéséből.)

Végső megállapítása túlnő muzeológusi gondjain, a sorok közé rejtetten szerepel s ma különösen aktuális. A kiállítások írásbelisége felett tépelődve a Gutenberg- örökség meghalásáról szól. S bár reális a veszély, ő mégis úgy érzi, „az irodalom befogadásának, ha tetszik, élvezésének a legadekvátabb módja még sokáig az olvasás marad, s az irodalmi kiállítások legfőbb népművelő célja sem lehet más, mint hogy a művek élvezéséhez vezessen el". Ma már nincsenek ilyen nagyra törő álmaink. Ma „csak" az olvasás, az írott szöveg értékének és megmentésének fontossága az elsőrendű célunk az irodalmi kiállítások modern, a korszerű technikát is felhasználó rendezésével.

Befejezésként egy személyes megjegyzés. Ismerem és becsülöm Baróti Dezső irodalomtörténészi életművét, de számomra elsősorban irodalmi muzeológusi tevékenységével marad nélkülözhetetlen. Úgy érzem, hozzám is szól, amikor életútjának hitvallomását az olyannyira szeretett Mikes Kelemen egyik levélrészletével foglalta össze, amellyel az író 1961-ben nyílt kiállítását bevezette: „Elvesztettem, amit elköltöttem, másokra hagytam amit bírtam, megmaradott, amit másokra hagytam."

82