Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„A múzeum története nem kis mértékben a kiállítások története" - Martin József: „Teremteni új nemzedéket"
Martin József „TEREMTENI ÚJ NEMZEDÉKET" Az Irodalmi Múzeum új kiállítása „Pusztán, ridegen áll a drégelyi rom / Rá visszasüt a nap, a végtusa napja.- nem az emlékezet tévedésének estek áldozatul Arany Szondi két apródjának kezdő sorai, hanem a ballada egyik előzetes változata szólt így. Ekként formálta-alakította Arany János, míg végül meglelték igazi helyüket a szavak, s fényesre-feszesre csiszolódott a két sor. Mert mennyivel kifejezőbb - és így szebb is - a „felhőbe hanyatlott" - „Pusztán ridegen áll" helyett, s az „ádáz tusa" - a „végtusa" helyett! Különös érzés, intim pillanat látni irodalmi nagyjaink kéziratait, mintha nevezetesen nagyszerű épületek egy-egy apró kőkockáját, egy-egy díszes faragványát vennénk szemügyre. Tudjuk, hogy az épületek már megépíttettek, s falukon már ré- ges-régen kint a „műemlék" tábla, mégis érdeklődéssel tekintünk e kéziratokba, mintha az író háta mögött állnánk: látjuk, hogyan vetődnek papírra a sorok, mint születik a mű. Jókai és Kiss József a két ellenpólus; mesemondónk sorai szabályos egymásutánban követik egymást, kerekded, formás betűiből példás rendben állnak össze a szavak, törlés, javítás alig akad. Nem így a Kiss József-i kéziraton: a költő tollából csak nehezen, kínlódva törnek elő a szavak, a papírlap agyonjavított, az olvashatatlanságig összefirkált, telirajzolt. Ám nem kéziratgyűjteményt böngészhet a Petőfi Irodalmi Múzeumban a látogató, mert e kéziratok csak részei a „Teremteni új nemzedéket" című új kiállításnak, amely a múlt század második felének magyar irodalmáról nyújt áttekintő képet. A múzeum XIX. századi osztálya, s annak vezetője, Varjas Béláné, láthatóan arra törekedett, hogy a termekben ne „csak" papírok, könyvek, ne „csak" irodalom legyen, hanem érződjék a kor levegője, az irodalom hangulata is. Ezt szolgálják az emléktárgyak, okmányok, dokumentumok, korabeli bútorok, műalkotások, melyeknek rendjét az irodalomtörténet szabja meg: egy-egy terem eszmei középpontjában a század második felének irodalmi „lángoszlopai" állnak - Arany, Madách, Vajda, Jókai, Mikszáth -, de bőven jut hely a kisebbeknek - helyénvaló lenne idézőjelet használni, hiszen a lángoszlop magasságát, fényerejét sem méterrel, sem fénymérővel nem mérhetjük - Keménynek és Tompának éppúgy, mint Csiky Gergelynek vagy Gárdo- Jókai Mór, Arany János és Kiss József kéziratai nyinak. 62
