Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„Kincsek és kincs-tárak" - Kovács Ida - Benkő Andrea: A Művészeti tár és a relikviagyűjtemény
zül, és segíti az emlékezésben a közösséget, miként kisebb körben ezt teszik a családi ereklyék. Ez már önmagában is kiállítást szervező erő lehet, lásd a néhány éve nagy sikerrel rendezett Körömkefétől a babérkoszorúig című kiállítást, amelyben csak és kizárólag írók ránk maradt relikviái szerepeltek. Az irodalmi kiállítások egyik lényeges eleme az írói környezet rekonstrukciója, amely nem más, mint tárgyi jelrendszer, üzenet. A tárgyak egyik csoportosítási lehetőségét tehát azok a személyek adják, akikhez tartoztak, akik használták őket. Ily módon tekintve egy-egy tárgycsoportot, jellemző képet kaphatunk minden egyéb ismeret híján is egy-egy író mindennapjairól, a korról, a környezetről, amelyben élt, az ízléséről, amely nem valamiféle járulékos, külsődleges tulajdonság. Az, hogy mit tartott fontosnak megőrizni ő vagy a környezete, vagy mit nem, fontos információ, minthogy az is az lehet, hogy a tárgyi környezet miként jelenik meg a művekben, hogyan válik az irodalom részévé. Vannak relikviák, amelyek nem pusztán dokumentumértékűek, hanem az író sorsához tartoznak, ezért nem lehet megindulás nélkül kézbe venni azt az aktatáskát, amelyet Tamási Áron vitt magával a Kútvölgyi kórházba 1966-ban, azt a fakanalat, amelyre Karinthy jegyzett fel tréfás versikét, Németh László vérnyomásmérő készülékét, Ady kalapját, Remenyik Zsigmond Dél-Amerikát megjárt szandálját, vagy József Attila ingét, amelyet utoljára viselt. Egy irodalmi múzeum számára kétségkívül a személyes hovatartozás az elsődleges gyűjteményezési szempont. Ehhez képest magának a tárgynak az önmagában vett értéke, régisége, szépsége vagy ritkasága másodlagos. Mégis a csoportosítási lehetőségeket illetően ez sem elhanyagolható tényező, hiszen a relikviák mindegyike megjelenhet mint kiállítási tárgy. Az első rendszeres és tudatos tárgyi gyűjtést a Petőfi Társaság kezdeményezte Petőfi relikviáit felkutatandó a múlt század harmadik harmadában - egyenként, különböző helyekről, személyektől jutottak a tárgyakhoz. Ehhez csatlakozott a tízes években a Jókai-hagyaték, amely viszont már örökösöktől letétben illetve vásárlás útján került a Petőfi Házba. Ez a két hagyaték nem csak személyessége, hanem - különösen a Jókai-gyűjtemény - tárgyainak szépsége, értéke által is a legbecsesebbek közé tartozik. Később Kazinczy-, Berzsenyi-, IQsfaludy-, Kölcsey-, Vörösmarty-, Madách- ereklyékkel egészült ki a gyűjtemény. Érdekes keresztmetszetet, sajátos „irodalomtörténeti" áttekintést nyújthat a tárgyak nem szerinti csoportosítása, például a textíliáké, Petőfi atillájától a Krúdy-ha- gyatékból megmaradt csipkéken keresztül Déry Tibor, Ottlik Géza első cipőjéig, vagy Sarkadi Imre jellegzetes felülgombolós, rövid ujjú ingéig vagy fecskenadrágjáig. A gyűjtés a családtagokra, hozzátartozókra is kiterjedt, így van birtokunkban Szendrey Júlia terhesruhája, kézimunkája, Móricz első feleségének, Jankának ruhái, Léda kendője, Csinszka gyermekkori ruhája. Ma mintegy háromezer tárgyat őriz a Relikviatár. E szám nemcsak a hazai írók hagyatékával nő évről évre, hanem egyre inkább az emigráns és határon túli magyar irodalom relikviáival is. Hogy ne csak a halál legyen felszólítás a megőrzésre, a múzeum felhívást tett közzé a kortárs irodalom képviselői számára - ajánljanak fel gyűjteményének olyan tárgyakat, amely életükben valamilyen szerepet játszott. Maga a választás, hogy ki él ezzel a joggal, és ki nem, már kultusztörténeti jelentőségű. Azt pedig, hogy a tárgyaknak ma is milyen fontossága van - legyen az egy szemüveg vagy igazolvány -, a beérkezett relikviák nagy száma bizonyítja. 188
