Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

Kiczenko Judit: „Sötét vizek partján” Egy bibliai motívum története

tiség hatásosságához már elégnek tekinthették az utódok egy-egy név, fordulat, töredékes mondat beemelését a szövegbe. Az adott ószövetségi tárgyra való minimalizált hivatkozás is - esetünkben például a fogság, a vízpart, a fűzfa, a jajgatás, a sírás, a templom, a templomrombolás, az oltár, a város, Baltazár lakomája, Dániel az oroszlánok barlangjában, a halál völgye stb. - megteremthette (és megteremtheti) a szélesebb közösség és közönség körében is a szövegközöttiség észlelését, s elvárható volt az abból következő összefüggések és törvényszerűségek, morális és emocionális jellemzők, az egzisztenciális konklúziók befogadói oldalról történő kibontása, a parabola konkretizálása. (Ezek beemelése, konkrét megjelenítése a műben, azt reménytelenül elsekélyesíthetné, ugyanakkor, ismét Aranyt idézve: „egy mellékesen oda vetett szó, egy homályos záradék oly magot képez, amely a költő lelkében megfoganva a legszebb virággá fejlődhetik.”42 Indítékom az idézetre, azt hiszem megengedi és ez esetben magától értetődővé teszi a költő befogadóval való helyettesítését.) A művészet, a költői nyelv egyszerre elrejtő és kinyilvánító sajátossága43 funkcionál e folyamatban erőteljesen.

A kuruc kori mozgalmak végéig - sőt azon túl is - élő ilyen jellegű művészet egyúttal alapjaiban meghatározta a későbbi alkalmazás bizonyos feltételeit is, például a történelmit. Csak olyan korszakban lehetett ezután autentikus, amelyet lényegében visszafordíthatatlan, vagy annak tűnő történelmi megrázkódtatásként éltek meg, amely idegen elnyomatással, diktatúrával társult. Ilyenek lesznek 1849, 1919, 1948, 1956. (Emlékeztetek az idézett Nemes Nagy Ágnes gondolatsor utolsó részére: „S talán ezzel meg is neveztük egyik okát a transzcendencia csökkent jelenlétének, a történelmi helyzetet tudniillik. És ez a történelmi helyzet éppenséggel ma sem hiányzik...”) A két világháborút azért nem soroltam ezekhez az eseményekhez, mert általánosabbak, egyetemesebbek, kevésbé nemzethez köthetők voltak, természetesen ez nem zárja ki, hogy az általam taglalt tematika ne hathatná át a háborúk korának művészetét. (Elsősorban Adyra, illetve Radnótira gondolhatunk.) Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy azok a művészek, akik például 1919-ben az említett bibliai analógiát emelik műveikbe, a háború alatt jellemzően inkább az Újszövetség és az arra épülő liturgia egyetemesebb (nemzetek fölötti -?) hivatkozásaival élnek. Példaként Babits Miatyánk, Húsvét előtt, Kosztolányi Szentbeszéd című müveire, s az azokkal rokonságban állókra hivatkozom.

IV. 1. A Rákóczi-szabadságharc után - stílustörténetileg részben az előretörő klasszicizmus, részben a történelmi helyzet miatt - csak az 1849-es szabadságharc bukása tette ismét időszerűvé a motívum hagyományának felelevenítését. Hogy mennyire áthatotta nemcsak a művészetet, hanem a közgondolkodást is a vizsgált analógia és motívum, mutatják a világosi katasztrófa utáni egy év legkülönbözőbb megnyilvánulásai. Rónay Jácint már 1849 elején, Pest-Buda elestekor ezt írta naplójában: „Ah! minő napok voltak ezek... Népvándorlás volt ez, a hajdani Jeruzsálempusztulás hű képe!”44 Arany 1849 őszén megírta A lantost.. László Károly,

42 Arany János, Hősök és dalok könyve = AJÖPM, 643.

43 John Keble (conceal and reveal) kifejezését Simon T. László tanulmányából vettem át. L. i. m., 90.

44 Rónay Jácint, Napló, Budapest-Pannonhalma, 1996, 50.

204