Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Kovalovszky Márta: Rendhagyó emlékművek
Bachman és Rajk installációja, Jovánovics emlékműve rendhagyó körülmények között született. Mindkettő történetének „hőse”, kezdeményezője és mozgatója a Történelmi Igazságtételi Bizottság volt, amely egyrészt a mártírok ünnepélyes újratemetésével, másrészt az emléküket megörökítő monumentum emelésével a „kizökkent időt”, a megcáfolt igazságot kívánta „helyretolni.” „A magyar társadalomhoz fordulunk - írták megalakulásukkor, 1988-ban követelje velünk együtt a kivégzettek méltó eltemetését és egy nemzeti emlékmű felállítását.”35 36 A Bizottság a mártírok harcostársaiból, elvbarátaiból álló kicsiny társaság volt, de az egész társadalom igazságvágyát és szabadságóhaját fejezte ki. Olyan időszakban lépett fel, amikor a különféle csoportosulások még nem öltöttek határozott szervezeti formát, különbségeik még elmosódtak a közös követelések és tettek lendületében. A Bizottság - annak tudatában, hogy egy közösség nevében cselekszik és történelmi küldetést teljesít - szabad volt; maga döntött, vagyis az emlékállítás művészeti kérdéseit olyan emberekre, szakértőkre bízta, akik az előző rendszerben nem kompromittálódtak, és akik maguk is szabadon, legjobb meggyőződésükre hallgatva választhatták ki a méltó tervet. „A pályázatok - írta Pemeczky Géza56 - a képviseleti demokrácia elvét követik... a zsűrit azért delegálta a társadalom, mert megbízott szakmai tudásában és hajlandó olyan megoldást is elfogadni tőle, amely a társadalom közvéleménye számára nem feltétlenül közérthető.” Bachman és Rajk installációjára gondolva, elismerhetjük, hogy esetükben - zsűri nem lévén — a Bizottság ugyanebben a szellemben működött. Pemeczky még azt is hozzáteszi: „A zsűri nem a társadalom »ízlését«, hanem a társadalom hosszú távú érdekeit képviseli.”37 Az installáció és az emlékmű létrejöttében ugyanannak az előrelátó, felelős és független értelmiségi gondolkodásnak jutott irányító szerepe, amely az 1956-os forradalom karakterét is annyira meghatározta. Ennek a gondolkodásnak szabadsága és függetlensége annál könnyebben érvényesülhetett, mert 1989-ben még nem alakultak ki azok a zárt szervezeti formák, nem születtek meg azok a merev gondolkodási sémák, amely a jól kiegyenlített és patinás közhelyek ártalmatlan világára váltották volna fel „a társadalom hosszú távú érdekeit.” így vehetett búcsút 56 mártíijaitól a tömeg Bachman Gábor és Rajk László megrendítően ünnepélyes, dekonstruktivista installációjának díszlete előtt; így végezheti el gyászoló, tragikus és felemelő rítusait az emlékező Jovánovics György emlékművénél. „1989” kivételes ajándéka ez a két emlék. A következő évben az egész országot kezdték elárasztani a kopjafák.38 35 A TIB alapító felhívását közli az 1956-os emlékműpályázat katalógusa. 36 Perneczky Géza, Néhány szó a pályázati zsűrik munkájáról. Magyar Nemzet, 1989. 37 Uo. 38 Boros Géza, Emlékművek '56-nak, 1956-os Intézet, Bp., 1997. 192
