Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Kovalovszky Márta: Rendhagyó emlékművek
pályaműveket bemutató kiállítás zárónapján, november 4-én jelentették be: a megbízást Jovánovics György nyerte el.22 23 Az elkészült emlékművet 1992. június 16-án avatták fel. Csak futó látszat az, hogy Jovánovics kompozíciója merőben más, mint Bachman és Rajk műve. Különbséget jelent anyaguk és létezésük időtartama, különbözik gondolkodásmódjuk és formaviláguk, stílusuk, de rokonná teszi őket az ügy iránti morális elkötelezettség, az ebből következő személyesség, az önmagukhoz való hűség és a művészi bátorság szabadsága. A feladathoz való személyes viszonyát Jovánovics így fogalmazta meg: „Nekem az volt a dolgom, hogy 400 meggyalázott holttestet egyenként lemossak és tisztába tegyek.”24 Jovánovics György a szó legteljesebb értelmében végigvezet bennünket az idő és a történelem útján, a halál és a megdicsőülés útján. Hatalmas kiterjedésű művének bejárása zarándoklat, passiójárás, amelyben szemlélet és cselekvés összemosódik. Mint ahogyan magában a szoborban is összemosódnak az elemek, a stílusrétegek, a motívumok, az idők, hogy a látogató/résztvevő mozgásának koreográfiájában egy-egy pillanatra szétváljanak. Az emlékmű kompozíciója két nagy egységből tevődik össze, egy parcella földjén emelkedő fehér - plasztikaiig negatív - „gödörből”. A fehér mészkőből faragott alsó szinten masszív pülonok között, egyre szűkülő folyosó vezet egy monumentális, rusztikus kőhöz, melynek felületén szimbolikusan jelzett ajtón át képzeletben a „túlvilágba” léphetünk. Az építmény felső szintjén lepellel borított szarkofág áll, mögötte karcsú oszlop magasodik. Mondhatnánk, csupa ismert elem, a művészettörténetből ismerős fordulat: a sírokat jelölő emlékkövek az ősi kultúrák emlékei. A pülonok között megnyíló út az egyiptomi sírkamrák bejáratára emlékeztet: a kőbevésett, meg nem nyíló ajtó a barokk síremlékek ún. Halál-kapuja; a hófehér szarkofág dermesztő drapériáit a klasszicista szobrászat és Canova hagyta örökül; a karcsú oszlop lélegzőén szabálytalan formája egyszerre idézi a római diadaloszlopokat és az életfák lebegő könnyűségét. A két szint - a halál, illetve a megdicsőülés birodalma - az utolsó ítélet-ábrázolások tradícióját követi. Mégis, azt kell mondanunk, Jovánovics szobra nem művészettörténeti példatár buzgó eminensek számára. Itt az egyetemes és emlékmű-szobrászat megkopott elemei és kihűlt fordulatai felfénylenek és átmelegszenek; ahogyan a szobrász személyességgel és filozófiával hevíti át anyagát, úgy olvasztja össze újra eggyé, szerves, eleven egységgé a hagyomány széthullott elemeit.25 Az ide vezető út nem könnyű: aki e fehér szobortömeghez akar jutni, annak át kell vágnia egy nyílt térségen, hogy egyszer csak megnyíljon lába előtt a föld mélye, s egy nyers, betonból kizsaluzott, négyzetes mélység. Közepén besüllyesztve hatszögletű, fekete gránitoszlop áll, mintha a föld felszínéről befelé, a föld mélye felé „haladna”. Hosszúsága pontosan 1956 mm. Jovánovics elnevezésével ez a Nyitott Sír Szobra.26 22 A pályázat kiírásának teljes szövegét közli a pályamunkákból rendezett kiállítás katalógusa: 1956/301. Pályázat az 1956-os forradalom vértanúinak emlékművére a 301-es parcellában, szerk. Kernács Gabriella és Ungváry Rudolf, közreadta a TIB, [1989]. 23 A zsűri határozatát közli: Művészet, 1990,2,12-19. Vö. Ungváry Rudolf, A rendszerváltás „holtterében Ahogy a rákoskeresztúri köztemető 1956-os emlékművét megéltem, Kritika, 1995. március, 88-92. 24 Mihancsik, 208. 25 Jovánovics emlékművének kimerítő elemzését 1. Rényi András, A dekonslruális kegyelet. Jovánovics György 1956-os emlékműve és a posztmodern szobrászat. Holmi, 1995. október, 1405-1431. 26 Jovánovics szobrászatáról 1. Kovács Péter, A tegnap szobrai. Életünk Könyvek, Szombathely, 1992,119-121.
