Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Szabad György: Mi a teendő vereség esetén?
Szabad György Mi a teendő vereség esetén?1 „A forradalom után” című konferencia ,, 184-8—49" százötvenedik évfordulójának emlékére rendezett ünnepségsorozat zárásaként - 1956 forradalmának leverésére is emlékezve, annak másnapján - ült össze. A vereségeket és a nyomukban járó megtorlást mind a kortársak, mind a visszatekintők indokoltan sorolták történelmünk legnagyobb próbatételei közé. A „túlélés” meghatározó szándéka mindkét esetben egyértelmű és általános volt, ha mutatkozott is megosztottság a tekintetben, hogyan biztosítható az rögtön, az adott helyzetben egyén és közösség számára, illetve milyen politika kívánatos és érvényesíthető érdekében távlatosan. A vereséget a küzdők túlnyomó többsége túlélni akarta és tudta. Vereségről indokolt beszélni, hiszen „bukásról” - a küzdelemmel szolidárisak mellett az 1848-49-ben, illetve 1956-ban történtek objektív vizsgálói szerint - nem lehet beszélni. A legyőzőitek táborában jelentkezett nézetkülönbségeket, illetve konfliktusokat - még túlbecsülésük esetén - sem lehet olyan súlyúaknak tekinteni, amelyek vetekedhetnének a katonai túlerőnek a szabadságküzdelmek önvédelmének meghiúsulásában betöltött szerepével. A „túlélés” a szó szoros értelmében a fizikai lét biztosítását jelentette, esetenként megkövetelve a menekülést a határon túlra, a hazai búvóhely gondos megválasztását, netán - ismert személyek esetében - még a külső megváltoztatását is. 1849-ben - s a továbbiakban a historizálást is kerülendő már csak arról esik szó - kétségtelen, hogy a győztesek fenyegetései, ígéretei, sőt „fogóbér” kilátásba helyezése folytán sokfelé (főként ott, ahol a hatalomnak sikerült polgárháborús fejleményeket kirobbantania, így a délszláv és román lakta területek egy részén) nehézzé vált a rejtőzködő politikus, a bujdosó honvéd megmenekülése. Ugyanakkor felemelő esetek sora szól - az emlékiratok, az eljáró hatóságok aktái, az emlékezetben és a ládafiában megőrzöttek tanúsága szerint - emberi és politikai szolidaritásról, üldözöttek és gyászba borultak támogatásáról, az azonosulásról a haza „szomorúra” fordult sorsával.1 2 Beszédes 1 Az előadás megjelent a Magyar Szemle 2(XX)/5-6. számában. 2 A korszakra 1. Berzeviczy Albert: Az absolutismus kora Magyarországon 1849-1865, I, Bp., 1922; Szabad György: Az önkényuralom kora = Magyarország története 1848-1890, szerk. Kovács Endre - Katus László, 2. kiad. Bp., 1987; Hermann Róbert, Megtorlás az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után, Bp., 1999. 9
