Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
T. Erdélyi Ilona: Világos után - a bukás és az újrakezdés reménye
lyitől, elsősorban bírálataiban, cikkeiben. Az önismeret, az elmélkedés kötelességét hirdette bennük, azt kérte kortársaitól, hogy vonják le az elmúlt események tanulságait, okuljanak a tragikus tévedésekből. Hangoztatta az irodalom pártolásának szükségességét, az írói stúdiumok fontosságát, az igényességet. Elítélte „a kalmárságba süllyedt irodalmat”. Az ő feddő szavai sem találtak visszhangra, a közönség a könnyű, a Szilágyi Sándor-féle „felszínes közleményeket” igényelte vagy a Lisznyai Kálmán, Szelestey József és társaik nevével fémjelzett „dalidó-lírát”, amely a rosszul értelmezett haza- fiság álarca mögé bujtatva kínálta az epigonizmusba fulladt „tájköltészetet”. Erdélyi nem találta helyét a pesti irodalmi életben, de megélhetése sem volt biztosított. Ezért 1851 őszén elfogadta a sárospataki főiskola ismételt meghívását és az év novemberétől a filozófia professzora lett. A körülmények szorításából ő sem vonhatta ki magát. Számos írótársával együtt tanárnak állt, mint Arany, Szász Károly, Lévay, Mentovich, Csengery és mások. Mindannyian professzorként várták a megszólalás lehetőségét, a jobb időket. A jobb idők — ha sok szenvedés, egyéni tragédiák, írói vargabetűk után — később mégiscsak eljöttek, igazolva Márai prófétikus szavait, mert a sok szenvedésből, vérből valóban űj élet, új irodalom és nagy művek születtek. Összegezés Az eddigiekben az 1849-es összeomlást követő hónapokról, az írók helyzetéről, az irodalmi életről kívántunk vázlatos képet adni írói levelek, naplók, feljegyzések segítségével. Az illusztrációs anyag ilyetén válogatásának az előnye, hogy a kor jobban idézhető hiteles, korabeli dokumentumokkal, mint később készült írásokkal, amelyek akaratlanul is módosíthatják a történteket. Módszerünk hátránya, hogy a válogatás együtt járhat bizonyos elfogultsággal a levélírók, de a dokumentumok válogatója részéről is. Ezen veszélyek ismeretében is vállaltam ezt a munkát, mert reményeim szerint az eddig kevéssé, egyáltalán nem ismert, vagy eléggé fel nem dolgozott dokumentumok frissessége, korhűsége segíthet ennek a tragikus, elfogulatlanul talán még napjainkban sem objektiven megítélhető időszaknak a bemutatásában. Tudatos a „mozaiktechnika”, ami együtt jár számos részlet idézésével, következésképp bizonyos aránytalansággal is. Vörösmartyról és Erdélyi Jánosról több szó esett, mint a többi, ugyancsak érdemes íróról. Ennek oka, amellett, hogy mindketten nemzedékük jellegzetes alakjai voltak, az a körülmény is, ami ennél a témánál nagy szerepet játszott. Vörösmartynak ugyanis ez időben keletkezett versei, több, a kort tükröző levele mellett Erdélyi levelezése és mindmáig jórészt isme-retlen feljegyzései, naplójegyzetei sokban segítettek, eme rövid, de a későbbi irodalmi élet kialakulásában jelentős időszak jobb megismerésében. 84
