Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

T. Erdélyi Ilona: Világos után - a bukás és az újrakezdés reménye

loan leste a jó hírt hozó galambot, amely a csőrében tartott zöld ággal majd hírül adja az özönvíz, a pusztulás végét. Erdélyinek 1850 szeptemberéig kellett erre várnia, csak ekkor „igazolták”. A Pesther Kriegsgericht 1850 július-augusztusában végezte az akadémikusok, köztük Erdélyi „átvilágítását”.84 Kettős cél vezette a „bírákat”: az „igazolás” mellett a Tudós Társaság tagjainak „megrostálása” is. A felelősségre vonás az 1848 szeptember 28-i, a Lamberg-gyilkosság utáni eseményekben való részvételre vonatkozott. A legsúlyosabb elbírálásban azok részesültek, akik még 1849 nyarán is a politikai élet szereplői voltak. 1849 júniusában Erdélyi az „ultraradikális” Respublika szerkesztője volt. Még súlyosabban esett latba, mint az Ausweis írja, hogy egy „ebben a korszakban írt költeményt jelentetett meg, amelynek tartalma izgató, ill. felbujtó”.85 Az inkriminált vers a Riadó volt, amely március 25- én jelent meg a Márczius Tizenötödike című újságban, sőt még röplapokon is terjesztették. Utolsó strófáját idézzük, amely az osztrákokat napjainkig is irritáló Rákóczi szabadságharcra utal:

„A hazáért, szabadságért Nem először ontunk ma vért.

Hadd lássa meg az idegen,

Gázolhat-e más népeken.

Győzelmi szerencse!

Áldd meg lobogónkat,

Hogy földre tiporjuk Az eltiporókat.

Már zeng a riadó,

Hív a tárogató,

Előre, előreZ”86

A bujdosás mentette meg Erdélyi Jánost a börtöntől. Cselejen kivárhatta az idők kedvezőbbre fordulását. A „Rechtsfertigung”-ra ugyanis már az „enyhülés” korszakában, 1850 júliusában került sor. Amint megkapta az „igazolást”, a „salva gvardiát”, azonnal visszatért Pestre. Sem saját helyzetét, sem az irodalmi életet illetően - még szokott optimizmusával sem - táplált illúziókat. 1850 szeptember 27-én érkezett meg Pestre.87

Szembesülnie kellett azzal, hogy a második nemzedék tagjai, tehát ő is, „az öregek és bukottak” sorába tartoznak. Nem volt egyedül, így érzett Arany János is: „Mi bukott poéták, már csak hallgassunk.”88 Pestre érve Erdélyi azt látta, hogy az első nemzedék tagjai valóban kiszorultak az irodalmi életből. Szánalommal szólt Vörösmarty sorsáról: „...jó emberek között él,... barátai,

84 Részletesebben: T. Erdélyi Ilona, „Az Akculémia tagjainak magatartása” 1848-49-ben, Magyar Tudomány, 1979/5, 395-401, és Hunfalvy, 352-353.

85 Uo., 1. még a „Rechtsfertigung” és az „Ausweis” szövegét.

86 k Riailó című vers Erdélyi Szabad hangok (Pest, 1849) c. kötetében jelent meg, röplapokon is terjesztették. Szabad hangok címmel rendeztek „egy alkalmi szerkesztésű” műsort a Nemzeti Színházban 1848 decemberében két részben, amelyen Komlóssy Ida mondta el a Riadói. Kerenyi Ferenc, A régi magyar színpadon 1790-1849, Bp., Magvető, 1981, 528.

87 Lauka Gusztáv, A múltról a jelennek, Bp., Aigner, é. n., 196-199.

88 EJL, II, 16. és AJÖM, XV, 107. (Arany Lévaynak 1852. okt. 16.)