Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
T. Erdélyi Ilona: Világos után - a bukás és az újrakezdés reménye
kellett volna végrehajtaniok a régóta esedékes társadalmi és politikai változásokat. E kettős cél elérése még akkor is nagy feladat lett volna, ha a népek szabadságvágyát nem fojtja vérbe a monarchikus reakció. A következőkben azt szeretném illusztrálni, hogy a mi „dicsőséges márciusunk” nem „moment tragique”, hanem „période tragique” volt, amelyet véres megtorlás követett. Ebben az össznemzeti gyászban és pusztulásban kellett egy egész országnak talpra állnia, az íróknak pedig egy szétesett társadalomban kellett újrateremteniök a szellemi és az irodalmi életet: „jégverte publikum” és „árvizektől elpusztított irodalom” közegében.3 Az írókra várt tehát a feladat, hogy megszólalásukkal tanújelét adják a nemzet élni akarásának, ezzel is tiltakozva az osztrák beolvasztási törekvések ellen. Jósika Miklóssal és Márai Sándorral valljuk, hogy egy kor jobb megismerése szempontjából fontosak a „részletek”.4 Márai, aki egy ugyancsak pusztító háború alatt és után készítette naplójegyzeteit, Goethére hivatkozva írta: „Goethe azt mondotta, ha valaki arról beszél, hogy egy nemzet elpusztult, ásítani kezd, mert tudja, hogy amit hall, csak frázis. De ha azt hallja, hogy a szomszédban egy parasztház leégett, nyugtalanul alszik, mert tudja, hogy amit hallott, valóságos tragédia. Hasonlót gondoltam néha ezekben az években.”5 Márai szavaira emlékezve azon évek rettenetét, amely 1849 után az élet újrakezdését jelentette, ismeretlen vagy kevéssé ismert dokumentumok segítségével idézzük fel, elsősorban írói levelekre, emlékezésekre, feljegyzésekre támaszkodva. Mert ezek őrzik hitelesen „az emlékezésre méltó cselekedetek és dolgok”, azaz a „l’his- toire”,6 a történelem mellett a mindennapok történéseit is. Néhány írói sors alakulásán keresztül, szinte tényszerűen, az írók korabeli megnyilatkozásaira támaszkodva, számos idézettel szeretnénk, ha csak vázlatosan is, megmutatni: mit jelentett a „bukás”, az összeomlás az egyes ember és az ország életében. Célunk a valóság hiteles visszaadása, az „1849 után” fogalmának megtöltése tartalommal.7 Az idézeteket olvasva gondolnunk kell arra is, hogy a kor íróitól távol esett a dramatizáló, a felsőfokot használó kifejezési mód. A tények közlésével, férfias szemérmességgel, szűkszavúsággal rögzítették a látottakat és érzéseiket. Két írónkra, Vörösmarty Mihályra és Erdélyi Jánosra, az első, illetve a második nemzedék egy- egy reprezentáns képviselőjére hivatkozunk a leggyakrabban. Leveleik, feljegyzéseik, verseik hitelesen jellemzik a vizsgált időszakot. Megnevezzük azt a tragikus elemet is, amelynek következtében Magyarországon - ellentétben a francia, az olasz forradalom utáni helyzettel - nemcsak a politikai élet hullott darabjaira, mint az a bukott forradalmak után törvényszerű, hanem a nemzeti és irodalmi élet is. Ezt igazolják a kiragadott részletek, megmutatva, hogy a történelem milyen durván gázolt a hazai polgárok, köztük az írók életébe, mindnyájukat újrakezdésre, sokukat pályamódosításra, sőt a pálya elhagyására kényszerítve. 3 Jókai Mór Arany Jánosnak 1851. jól. 15-én. = Arany János Összes Művei, szerk. Keresztury Dezső, XV, Levelezés I, sajtó alá rend. Sáfrány Györgyi, Akadémiai, 1975, 378. (A továbbiakban: AJOM) Ugyanerről korábban Arany Tompának: , A magyar irodalomból nem lesz semmi, s annak általad remélt íelvirulása csak álom.” I. m., 337. 4 Jóska Miklós, Idegen de szabad hazában, összeáll., bev. Kokas Károly és Szajbély Mihály, Bp., Szépirodalmi 1998, Utalás: „a részletek”-re 1. Bevezető, 13. 5 Márai Sándor, Föld, fold.., Toronto, Vörösvári, 1972, 87. 6 A J'histoire” meghatározását Mme Mélonio adta az Académie Franşaise 1694-es szótárára hivatkozva egyik hozzászólásában: „Dignes de mémoire...”, azaz....az emlékezetre méltó dolgok és cselekedetek számbavétele...” 7 Részletesebben T. Erdélyi Dona, Sorsok és pályák. Az irodalmi élet újraindulásának kísérletei 1849 után, Bp., Universitas, 2000.
