Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

Szegedy-Maszák Mihály: Az újraértelmezés kényszere (Kemény Zsigmond két röpirata a forradalomról)

gadható volt a szellemtörténet, de nem a marxizmus számára - hihetőleg ezzel is magyarázható Kemény felfogásának marxista elutasítása. A nemzetjellem fogalma is a nyelv jegyében szorul háttérbe: a magyar, szlovák s horvát nacionalizmus esetében egyaránt a nyelvújítás szerepel ösztönzőként.

Mint minden értelmezés, a Még egy szó is úgy csoportosítja át a magyarázott szöveg egyes részeit, hogy közülük némelyiket alapos elemzésben részesíti, míg másokat csak futólag említ. A szocializmus itt is szóba kerül - a IV. s egyben leghosszabb rész elején található egy elutasító minősítés Proudhon nézeteiről -, de a hangsúly ezúttal a világpolitikára helyeződik. A múlt kevesebb, a jövő nagyobb súllyal esik latba. Afrika vélhető szerepe, a Távol-Kelet várható polgárosodása és Észak-Amerika egyre növekvő hatalma is szóba kerül.

A nemzetiségi kérdés elemzése is a nagyhatalmak világuralmi törekvésére vonatkozó fejtegetésnek rendelődik alá. Mélyen történeti szemléletre vall az alapgondolat, hogy a megfogalmazottak csakis időlegesen válhatnak érvényessé: a jövő majd igazolhatja őket, de végül is mindegyik föltevés elveszítheti érdekességét. A jóslat, mely szerint Oroszország „Közép-Európa sorsát is különválaszthatja Nyugat-Európáétól” (468) két-három évtizeddel ezelőtt időszerűbbnek tűnhetett föl, mint jelenleg, a Balkánra vonatkozó észrevételek viszont éppen most érdemelnek különös figyelmet. Nemcsak azért, mert események bekövetkeztét vetítik előre, de például azért is, mert a keleti kereszténység nem csökkenő erejét a nyugati világ s a magyarság szempontjából is döntő tényezőként méltatják: „Nálok a hit oly meleg, mint a kereszténység első századaiban, s ennélfogva a társadalom fejlődéseinek vezetője, nálunk a filozófia a kedélyekben megtámadta a hitet, és az államtól különválasztván, hatását a társadalom és polgáriasodás alakításaira is megcsonkította.” (466)

A Még egy szó végkövetkeztetése magyarság és más nemzetiségek viszonyára vonatkozik. Három részből áll. Az első a múltat minősíti, kizárván annak vissza- sóvárgását: „hazánk régen sem lehetett inkább magyar nyelvű, mint most.” (495) A második a nemzeti önállósodásról állítja, hogy a történelemnek viszonylag kései szakaszán - Közép-Európában a nyelvújítás korában - jelent meg, végül a harmadik a „fajgyűlölet” (359) ellen szól.

A.röpirat végkicsengése szerint a forradalom alatt „támadtak nemzetiségi igények, melyek megoldást követelnek, s abban hasonlítanak a Szibilla könyveihez, miszerint minél később fordíttatik rájok figyelem, annál súlyosabb a díj”. (535) Ezután a megjegyzés után négy lehetőség körvonalazódik. A Még egy szó nem hallgatja el „a népiségeknek az etnográfiai határok szerinti terjeszkedési és összeolvadási vágyát, melynek legalább a szláv és román fajoknál, bizonyos pontokon túl, már a birodalomtóli elszakadásra törekvést kell okvetlenül előidézni.” (531) A többi három lehetőséget röviden így lehet jelezni: föderalizmus, dualizmus és a magyar politikai nemzet fönntartása magyarosítás nélkül.

44