Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Jacqueline Lévi-Valensi - Katarina Kilani: Camus és az 1956-os magyar forradalom
szereplő aláírások összegyűjtésével van elfoglalva, ahogyan ezt levelezése is bizonyítja. Az aláírók között szerepel Edmond Fleg, Rosamond Lehmann, Roger Martin du Gard, Gaétan Picon, Leonard Woolf, Compton Mackenzie, a „Congres pour la liberté de la culture” (Kulturális Szabadságért Kongresszus) vezetői, akiket René Tavernier gyűjtött össze; s ez csak néhány név a sok közül.19 Üzenetében Camus kifejti, hogy majdnem elveszetette reményét a szabadság sorsát illetően, de „a magyar fiatalság, ahogy a spanyol és a francia és minden más országé bizonyítja számunkra [...], hogy semmi sem törheti le ezt a heves és tiszta erőt, amely arra ösztönzi az embereket és a népeket, hogy kivívják maguknak az állva maradás tisztességét”. A szöveg felhívással és tiszteletadással végződik; az egyetlen elfogadható tanulságot a „harcoló, s a szabadságért életét adó magyar ifjúság” nyújtja: „ők nem hazudnak nektek, amikor az üvöltik, hogy a szabad szellem és a szabad munka egy szabad nemzet kebelében, egy szabad Európában az egyetlen dolog a földön és a történelemben, és amely megéri, hogy harcoljunk és meghaljunk érte”. 20 1957. március 15-én - néhány hónappal a véres novemberi megtorlás után és amikor a Kádár-kormány hatalomra kerül - Párizsban a Wagram teremben összejövetelt tartanak, hogy megünnepeljék az 1848-as márciusi foradalmat, s egyúttal elítéljék az 1956 utáni elnyomást. Camus az összejövetelen hosszan beszél. A Franc Tireur című lap közli beszédét (március 18-án) és az egyik mondatát emeli ki címként: Kadar a eu son jour de peur (Kádár rettegésének napja). Camus egy jelemző persziflázzsal kezdi: miután Marosán miniszter bejelentette, hogy vége a magyarországi ellenforradalomnak, Camus el is hiszi neki ezt a kijelentést: „Hogyan is lehetett volna ellenforradalom, hiszen ez már régen hatalomra jutott? Magyarországon már csak forradalom lehetséges”.21 A továbbiakban azt a gondolatot fejtegeti Camus, hogy Kádár Magyarországa „ellenforradalmi állam”, amelyet a félelem, a besúgás, az elnyomás működtet, mindaz, amit a „totalitárius vallás véres és egyhangú szertartásainak” nevez. Camus szerint nincs nagy különbség Rákosi és Kádár között, „ugyanabból a fajból” valók; s nem lehetséges a fejlődés egy ilyen vallásnak és egyetlen pártnak alávetett rendszerben: „A terror nem fejlődik, hacsak nem még rosszabb irányba". Nem buzdít az író újabb felkelésre, hiszen az októberi már így is túl sok áldozatot követelt, de nem „szokhatunk hozzá, nem törődhetünk bele, még ideiglenesen sem” a terror mozgatta rendszerbe és minden erővel arra kell törekednünk, „hogy a ma-gyar nép néma ellenállása kitartson, megerősödjék és terjedjen a mi szavunk segítségével is, és egyhangúlag fogadjuk el az elnyomók elleni nemzetközi bojkottot”.22 19 A Camus-gyűjteményben (Fonds Camus) őrzött dokumentumok alapján. Institut Mémoire de 1’Edition contemporaine (IMEC), Paris; valamint a későbbiekben idézendő levelezés alapján. (IMEC), CMS2, Ak2-0102). 20 Essais, 1781. 21 Franc Trireur, 1957. március 18. Az Essais csak részben közli az idézeteket, 1782-1784. 22 Uo. 177
