Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Dávidházi Péter: „Peragit tranquilla potestas...” Egy mottó reménysugara a szabadságharc leverése után
Gábornak jellemző módon kifejtette, az átmentést a majdani javíthatóság feltételeként tartotta fontosnak. „Nem szabad gyűlölni intézvény t, mely jó, mely szent célú, s kivált ha egyetlen nemzeti. A szerkezeten, mint az egyéneken, segít az idő; de fen kell tartani, hogy legyen az időnek min segíteni.”78 Láthatólag ez a gondolat adott neki erőt az Uj Magyar Muzeum fenntartásáért folytatott állandó küzdelemhez, amelyet egy gyanakvó és erőfitogtató rendőrhatalommal szemben jóformán számról számra elölről kellett kezdenie, neki magának is a jelszóként meghirdetett „tranquilla potestas” jegyében. Bizalmas magánlevelezésében sűrűn feltűnik a néha panaszos vagy bosszús, többnyire higgadtan beletörődő, de sohasem elkedvetlenedett hangú alapmotívum: tekintettel kell lennie a „politia” szigorú követelményeire. „Nagy baj, s talán nyakszegő, hogy a júliusi füzetet, mely elkoboztatott, mind eddig sem kaphattam ki (értem az ártatlan íveket, mert a többi már újra van nyomtatva) s így a szept. 1. óta bekötött augusztusi sem adathatott még ki.”79 Ezt 1853 szeptemberében panaszolja Kazinczy Gábornak, két hónap múlva azonban jóformán letartóztatják a folyóirat miatt: „alig léptem ki az iskolából, már lestek s hittak a politiára. Ismét elkobozták a Múzeumot, a novemberit; sietve kellett változtatásokat tennem, hogy megelőzzem a Budára küldését, bevárnom ezek szedetését, hogy megcorrigáljam, s éjjel nyomtathassák.”80 Engedményekre kényszerült, mint a korban bármely más lapszerkesztő, és nem volt más lehetősége, mint a kisebbik rosszat választani: „az oct. füzetben Molnár I. versében: A múlandóságról, a politia hagyatta ki ama másfél verset. Az Orczy versében látható törlés enyém; csak így előzhettem meg az egész levél kihagyatását.”81 Olykor jobbnak látta egy-egy tervezett közlemény ügyében előzetesen puhatolózni a hatóságnál, nehogy munkatársai hiába dolgozzanak. Amikor Kazinczy Gábor 1855 őszén le akarja fordítani Guizot egyik röpiratát a folyóirat számára, a szerkesztő immár fél évtized keserű tapasztalatával válaszol barátjának: „A cím politikai pam- phletre mutat, s ilyet nem adhatok. Azonban reád bízom megítélését, s ha tovább csakugyan ilyennek találnám a Te nézeted dacára: vájjon nem volna-e érdemes azt más utón a magyar publicumnak adnod? Ne sértődjél meg: nem visszautasítás ez, de aggodalom, hogy hiába örülnék neki, s óhajtás hogy a mit Tejónak és szépnek Ítélsz, a Te toliadból bírhassa a nemzet. Csináld meg tehát; azalatt a politián is tapogatózom miatta...”82 Az ilyen tapogatózások némelyike valóságos kis egyeztető tárgyalás lehetett, s Toldynak láthatólag megvoltak ehhez a maga közvetítői: miután például 1857 januárjában Kazinczy Gábornak írva két levélben is fontolgatja a barátja által közlésre elküldött Mickiewicz-fordítást, attól tartván, hogy elkoboznák miatta a számot, saját bevallása szerint egy bizalmas emberét kérdezi meg a sajtóhivatalban, hogy mitévő legyen; a válaszra így is hónapokat kell várnia, ezért a kézi78 Toldy Ferenc Kazinczy Gáborhoz, 1857. március 31. MTA Kézirattár, M. ír. Lev. 4-r. 126. 79 Toldy Ferenc Kazinczy Gábornak, 1853. szeptember 25. MTA Kézirattár, M. ír. Lev. 4-r. 126. 80 Toldy Ferenc Kazinczy Gábornak, 1853. november 27. MTA Kézirattár,. M. ír. Lev. 4-r. 126. 81 Toldy Ferenc Kazinczy Gábornak, 1853. november 27. MTA Kézirattár, M. Ír. Lev. 4-r. 126. 82 Toldy Ferenc Kazinczy Gábornak, 1855. november 4. MTA Kézirattár, M. ír. Lev. 4-r. 126. 167
