Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

Dávidházi Péter: „Peragit tranquilla potestas...” Egy mottó reménysugara a szabadságharc leverése után

Végül a szövegkörnyezet 1850-ben aktualizálható jelentését még tovább erősíthette volna a következő sorokban, hogy Theodorus kevélység nélküli, mégis (vagy éppen ezért) tiszteletet parancsoló tartását ecsetelvén a költő szónoki kérdésekkel érzékeltette ennek bármiféle felkelőkre gyakorolt hatását, nem hagyván kétséget persze afelől, hogy a törvényes római rend szemszögéből kommentálja az elképzelt jelenetet: „Quae non seditio, quae non insania vulgi / Te viso lenita cadat? quae dissona ritu / Barbaries, medii quam non reverentia frangat?” „Mely fene forradalom, mely megbomlott agyú csürhe / nem nyugszik le, ha rád pillant? Mely furcsa beszédű / barbár nép nem omolna eléd, meglátva, legátust?” Claudianus többi költeményét ismerve nem meglepő, hogy szemernyi rokonszenvet sem mutat a felkelők iránt. Már első nyilvánosságra hozott latin költeményében, a Probinus és Olybrius konzullá választására megrendelt panegyrisben azzal intézi el a Frigidus menti ütközetben (394-ben) hitükért meghaló pogányokat, hogy „Furiaeque rebelles”.62 A fő pártfogóját, Stilichót magasztaló panegyriséből pedig lépten-nyomon kiderül, mennyire tudja, s mennyire nem tévesztheti szem elől, hogy őt, a központi hatalom igazolóját nem a felkelőkkel való rokonszenvezésért fizetik: hol a zendülő hajlam féken- tartásáért magasztalja Stilicho rendteremtő erélyét („Nulli barbariae motus; nil turbida rupto / Ordina temptavit novitas”; .Nyugton a barbár had-tenger: nem dúlta kegyetlen / forradalom békénk”), hol a törvény ti sztélét meghonosításáért a soknyelvű és vegyes nemzetiségű tömegben, hol a minden lázadóra váró törvényes büntetés tudatosításáért, hol az ellenszegülők biztoskezű leveréséért, amit azonban az irgalmas Clémentia istennőhöz híven Stilicho nem torol meg kegyetlenül („Obvia prosternas prostrataque more leonum / Despicias, alacres ardent qui frangere tauros, / Transiliunt praedas humiles”; „.. .ha a lázongást letöröd, de a földre tiportat / futni hagyod: mint feldühödött fejedelmi oroszlán, / mely mégis lecsitul, ha az áldozat esdve tekint rá”).63 Mindezen claudianusi helyekkel összhangban az Uj Magyar Muzeum mottójának eredeti jelentésformáló szövegkörnyezete kifejezetten az insania vulgi szintjére rántotta volna le a harcban elesett, börtönben sínylődő vagy külföldre menekült hazafiakat, vagyis bárhogyan eszményítette volna a megtorlás mértékletességét, egészében mégis élesen szabadságharc-ellenes jelentést kínált volna - 1850 őszén. Védhető lett volna ez a jelentés azzal, hogy forradalomellenessége éppen a megtorlás csillapítására szolgáló taktika, ahogy például Kemény Zsigmond védte ugyanekkor Forradalom után című röpiratát a közfelháborodással szemben,64 de a nemzeti gyász ilyen otromba megsértését a korábban nemegyszer kétségbe vont hazafiasságú, újabban névmagyarosításáért gúnyolt Toldy végképp nem engedhette volna meg magának, amikor még egy Arany János is mentegetőzni kényszerült a világ csodájára méltó küzdelemnek a Nagyidai cigányokból kihallani vélt profanálása miatt. S bármennyire hitt abban Toldy, hogy Magyarország jövője a Habsburg Birodalom fennmaradásától függ, azt már az ő legbensőbb meggyőződése is kizárta volna, hogy az idézetet magyar viszonyokra alkalmazván Claudianusnak a felkelők nyelvét becs62 Panegyricus dictus Probino et Olybrio consulibus, 138. sor. = Claudianus, 1893, 5. Vö. erről Alan Cameron, Claudian: Poetry and Propaganda at the Court of Honorius, Oxford, Clarendon Press, 1970, (A továbbiakban: Cameron, 1970.) 35., 190.

63 De consulatu Stilichonis, I. ének 148-150., 162-163., 238-245., II. ének 20-23. sor. = Claudianus, 1893. 144, 146-147, 151.; vö. Claudianus, 1988. 72, 74-75. 80.

64 Vö. Degré Alajos, Visszaemlékezéseim, összeáll., szerk., bev., jegyz. Ugrin Aranka, Bp., Szépirodalmi, 1983, 267-268, 311-312.

163