Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Dávidházi Péter: „Peragit tranquilla potestas...” Egy mottó reménysugara a szabadságharc leverése után
érvényének itt olvasott viszonylagosítása: valamennyire Claudianus (Patakynál és esetleg Budainál ilyen értelmezésben megismert) példája is közrejátszhatott abban, hogy Toldy nemsokára hangoztat is hasonló gondolatokat, például hogy egy igazi tehetség az eposzi kor lejártával is alkothat nagy eposzt.49 Ebben a fogékony, mintakereső életszakaszban a legfontosabb mégis Claudianus ilyen méltatásainak rejtettebb, közvetett, de ad hominem üzenete volt: lám, más anyanyelvből jőve is lehet klasszikussá válni egy literatúrában. A tizenhat éves fiút alighanem ez ösztönözte leginkább Claudianus alaposabb megismerésére, ennek emléke játszhatott közre csaknem három évtizeddel később a mottó kiválasztásában, sőt talán emiatt válhatott a teljesen soha el nem felejtett claudianusi minta a költővé válás álmának szétfoszlása után is irodalmi pályafutásának egyik közvetett, rejtve munkáló, de mindvégig fontos ösztönzőjévé. Egy kis hermeneutika: a kiszakított idézet többértelműsége az 1850-es években A mottót Toldy 1850-ben, első megjelenésekor nem értelmezte, hiszen az első szám beköszöntő nélkül jelent meg, hanem csak tíz évvel később, a folyóirat utolsó számában közölt szerkesztői zárszavában tért vissza egykori funkciójára: eszerint a folyóirat „az elvesztett szabadság napjaiban első volt, mely, Claudián szép szavaival, biztatólag emlékeztetve a nemzetet a csendes, de állandó és kitűrő munka hatalmára az erőszak irányában, tíz éven át minden lépten az erkölcsi, műveltségi és nemzetiségi érdekek előmozdítását sürgette, annak végcéljaképpen a nemzet megerősödését s megelőzhetetlen diadalmát elég érthetőleg hirdette... s így emelkedésünk ügyét egy egész évtizeden át híven s ha-szonnal szolgálta - az egyiptomi fogság végéig.”50 A claudianusi potestas itt ugyan a hatalom gyakorlását jelenti, nem az elvont főnév jelölte fogalmat, és jogos lehetne hatalom helyett például erőkifejtésnek fordítani, Toldy értelmezésében mégis feltűnik a munka (rá jellemző) betoldása a latin szöveghez képest, meghatározva egyszersmind a jelige munkálkodás-ethoszát más korabeli jelszavak elzárkózóbb magatartásformáihoz, főként a passzív rezisztenciáéhoz képest. S bár máskor okunk volna fenntartással kezelni az egykori szándék és hatás utólagos felidézését, mely teljes őszinteség esetén is ki van téve a szépítő emlékezet önámításainak, a jelige indítékaként megjelölt figyelmeztetés hitelesítő összhangban, sőt helyenként szószerinti érintkezésben áll Toldynak a folyóirat első éveiben elszórt idevágó megjegyzéseivel. Az 1854. évfolyam első számának élén közölt Újévi elmélkedés a szerkesztőtől például a „tranquilla potestas” jelzőjének 1860-ban megfeleltetett három magyar szó (csendes, állandó, kitűrő) közül az utóbbi tulajdonság nemzeti szükségességéről ugyanabban a szellemben elmélkedik. „Nekünk a kétségbeesésből, vagy legaláb a 49 Idevágó gondolatait és korabeli vitapartnerei ellenérveit másutt tárgyaltam, 1. Hunyt mesterünk. Arany János kritikusi öröksége, második, javított kiadás, Bp., Argumentum Kiadó, 1994, 114-136. 50 Toldy Ferenc, Szerkesztői zár- és búcsúszó, Uj Magyar Muzeum, 1860, XII. füzet, 455-456. 158
