Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Dávidházi Péter: „Peragit tranquilla potestas...” Egy mottó reménysugara a szabadságharc leverése után
mai végpontjává tegye Claudianust, s lábjegyzetben még egy rövid pályaképet is mellékeljen hozzá, a mindebből kirajzolódó mintázat pedig - fiatal olvasója legszebb álmaira hasonlított. Nem biztos, hogy tudatosan, de Toldy személyre szóló modellt érezhetett az Egyiptomból származó költő római klasszikussá válásában, hiszen könnyű lehetett elvonatkoztatnia Pataky elbeszélésének konkrétumaitól, s észrevennie az ismerős mintát: egy más anyanyelvből jött tehetségnek sikerült úgy magáévá tennie új hazája nyelvet, hogy kiváló szerzővé, választott nyelve klasszikusainak méltó párjává válhatott. (Sokatmondó egyezés. Toldy ugyanezzel az 1821-ben olvasott kifejezéssel élve fogalmazza meg 1823-ban az eszménnyé, sőt másokon is számon kérhető normává emelt gondolatot: a nyelvet az írónak töretlen stúdiumokkal kell „annyira magáévá tenni”,*1 hogy kiérdemelje olvasói feltétlen bizalmát. A fiatal Toldynál elvont és erotikus értelemben egyaránt kulcsszerephez jutó kifejezés Pataky szövegében fordítói lelemény, hiszen a német eredetiben nem a nyelv magáévá tétele fordult elő, hanem a közvetettebb „erwerben sich die Kenntnis der Sprache” - megszerezni magának a nyelv tudását.) Mindezt csak tovább erősíthette, ha Pataky tanulmányán felbuzdulva Toldy már ekkor kézbe vette az abból kimásolt szakirodalmi jegyzék egyetlen magyar könyvét, Budai Ezsaiás 1802-ben megjelent Régi tudós világ históriája című munkáját, ugyanis az abban Claudianusról szóló két oldalnyi ismertetés végén ugyanilyen összefoglaló ítéletet találhatott: „Valóbann tsudálkozni lehet rajta, hogy idegen és Görög neveltetésű ember lévénn úgy eltudta kapni a’ Deák stilusbann való tsinosságot, erőt, és fontosságot: kivált abbann az időbenn, a’ midőnn már a’ Római Birodalom dűlőfélbenn volt. Claudianust sok régibb Poétáknál nagyobb gyönyörűséggel lehet olvasni. És tsak ez is eléggé mutatja, hogy az arany, ezüst, réz és ón időkre való osztása az íróknak helytelen.”44 45 Ha olvasta ezt, a majdani irodalomtörténész számára az utóbbi módszertani következtetés sem volt érdektelen, s annál is inkább felfigyelhetett rá, mert Pataky is mintha ennek hatása alatt helyettesítené e szokásos korszakolási metaforakészletet a romantika organikus analógiáival. A görög irodalom utánzásával jellemzett római költészetről szólva ugyanis az első bekezdés Toldy által gondosan kimásolt zárómondata botanikai szemléltetéshez folyamodik („A’ ki a’ római poézis’ bimbóiról, nyíltkoráról ’s elher- vadásáról kíván írni, szükség, hogy ezen megjegyzést szeme elől soha el ne tévessze”),46 jóllehet e mondat elvont főneveket („Entstehung” és „Ausbildung”)47 használó eredetijében ennek nyoma sem volt; ráadásul Pataky ehhez még öntudatos lábjegyzetet is csatol: „Közönségesen a’ Római literatúrát arany, ezüst, réz és vas korokra osztják; én ettől eltávozván, poézisét virághoz hasonlítom, ‘s annak kezdetét bimbójának, felemelkedéét nyílt korának, hanyatlását elnyílásának, enyészetét száradásának nevezem.”48 De bármennyire fontos lesz mindez Toldy korszakolási terminológiájához, fontosabb lehetett a (bármilyen metaforikájú) korszakolás 44 A' Haramják, Dráma öt felvonásban. Irta Schiller Friderik. Magyarra átvivé Schedel Ferencz Jósef. Pest, Füstkúti Länderer Lajosnál. 1823. 215-216. 45 Budai Ezsaiás, Régi tudós világ históriája, melybenn a' könyvnyomtatás feltalálásáig élt mindenféle tudósoknak, főképpenn pedig, a' görög és deák íróknak élete, munkái, érdemei, és a' tudományoknak akkori állapotja, rendbeszedve, előadódnak, Debrecen, Szigethy Mihály, 1802, 322—323. 46 Pataky, 1814, 114. 47 Sulzer, 1792-1796, I, 1. 48 Pataky, 1814, 114-115. 157
