Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Szabad György: Mi a teendő vereség esetén?
Eötvös Józsefnek 1850-ben publikált röpirata,14 amely hitet téve a birodalom „nemzetiségeinek egyenjogúsága” mellett, a kremsieri parlament alkotmánybizottsága kisebbségének Palackyt követő, szláv alkotmányos föderalisták álláspontjával is polemizált. Az Eötvöshöz közel álló Trefort Ágoston 1850 őszén arról értekezett,15 hogyan fejezhető be a forradalom az osztrák birodalomban és Magyarországon. Röpirata, noha híre szárnyalt a szöveg elkészültének, közel másfél évszázados késéssel került csak, felkutatója érdeméből, kiadásra. Trefort, alapos politikai mérlegelés után, feltétlenül szükségesnek ítélte - bármilyen nehéz is lesz kialakítása - egy államjogi kompromisszum létrehozását. Bár az 1848-as szentesített törvények legitimitását kétségbevonhatatlannak nyilvánította, politikailag realizálhatónak csak „a Pragmatica Sanctiónak, az áprilisi törvényeknek és a március 4-i chartának” (azaz a császár által oktrojált „alkotmánynak”), tehát az érdekeltek által eltérően megítélt három jogforrásnak „valamiféle kiegyenlítését” tartotta. Olyan „kiegyenlítésre” gondolt, amit „egy általános birodalmi gyűlés” hozna létre az uralkodó egyetértésével. Megengedhetetlennek tartotta, hogy ennek a döntésnek egyes országgyűlések elébe vághassanak, tartva az előzetesen kialakuló s eltérő állásfoglalások „áldatlan harcától”. A közismerten legnagyobb hatást keltő s máig eleven visszhangot kiváltó két korabeli hazai röpirat Kemény Zsigmondé volt. A Forradalom után, amely a történések menetében általa is támogatott átalakulás szükségességét sokban, de óvatosan hangoztatta, egyszerre akarta enyhíteni a hatalom bosszúállását és bátorítani a Kossuthtól elhatárolódókat. Dezilluzionálónak szánt túlzásait azzal mentegette egyik magánlevelében, miszerint „ez a röpirat nincs a történelemnek szánva, idővel el fogják feledni, de most szükség volt rá”.16 Futó áttekintésünknek nem feladata Kemény röpiratainak elemző tárgyalása, de az összkép nem mellőzheti annak megemlítését, hogy az erőviszonyok és a nemzetközi összefüggések reális mérlegelésének követelménye az 1851-ben megjelentetett második röpiratában bizony visszájára is fordult. Ha lett volna indokoltsága illuzionistának minősíteni 1848-49 önvédelmének szervezőit és megvívok, akkor is Kemény röpirata legfeljebb illúzióváltást ajánlott, amikor a Habsburg- hatalommal való megegyezésre így ösztökélte olvasóit: „A germán tartományok által Nyugotra támaszkodva; a kitisztított magyar államiság útján Keletre hatva; az imponáló egység szükséges kellékeivel kültekintélyét föltartva; ben[n] pedig az alkatrészek szabad és összhangzó fejlődését hűn őrizve: - ez ama hivatás, mely mellett még eddig alig sejtett fény és nagyság fog a birodalomra áradni. íme az alapeszme! íme közös jövendőnknek rendíthetlen sarkköve!”17 Amit eddig a kisebb-nagyobb politikai tervezetek sorából érintettünk, az mind a győzelmet „kölcsönző” hatalommal való megegyezésnek, jórészt a majdani kiegyezési kísérleteknek előzményévé vált. Az Októberi Diploma kieszközlői 14 Eötvös József, Über die Gleichberechtigung der Nationalitäten in Oesterreich, [H. n.], 1850. 15 Trefort munkálatát elsőként közli saját fordításában: Gángó Gábor, Trefort Ágoston tervezete az osztrák birodalom megszervezésére 1850 novemberében, Aetas, 1999/1-2, 187-207. Megtisztelő hivatkozását illetve megemlítem, hogy a munkálatról előttem már szólt R. Várkonyi Ágnes, A pozitivista történelemszemlélet a magyar történetírásban, Bp., II, 239. IóDegré Alajos, Visszaemlékezéseim, Bp., 1883, II, 196. 17 Az idézett szöveget 1. Kemény Zsigmond, Még egy szó a forradalom után = Báró Kemény Zsigmond Összes Művei, kiad. Gyulai Pál, Bp., 1908, XII, 328.
