Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Guy Rosa: Victor Hugo: „Mi a száműzetés?”
Németország egységéről néma csend - e tényt azonban hiba volna hosszasan kommentálnunk.69 Ugyanígy csend övezi a gyarmatosító törekvéseket (Kabilia, Szenegál, Kokinkína), más megítélés alá esnek viszont a mexikói és kantoni, leplezetlenül imperialista katonai akciók, melyeket Hugo egyértelműen elítél. *** A meggyőződés, miszerint a nemzeti eszme fontosabb, mint az államforma kérdése, Franciaországban és a száműzöttek körében is egyre inkább tért hódít, s Hugo ellenvéleményével megint magára marad. Ez a változás mindenekelőtt III. Napóleon külpolitikájának következménye volt: az uralkodó a nemzeti törekvéseknek nyújtott - mégoly szerény - támogatással hozzájárult a köztársaságpárti száműzöttek nemzetközi egységének szétforgácsolódásához, és az Európai Egyesült Államok egyre gyengébben pislákoló lángja olymértékben kihunyt, hogy az 1869-es békekongresszuson maga Hugo is elismerte a fenyegető háború szükségszerűségét. Ugyanakkor a második császárság politikájában bekövetkező „liberális” fordulat, s ezzel egy időben az olasz és a német egység támogatása olyan benyomást kelt, mintha Franciaország belpolitikájában is a nemzeti egység elvét kívánná érvényre juttatni. Egyértelműen ez a politikai megfontolás áll az olaszországi és a mexikói katonai expedíció hátterében, ez magyarázza az 1867-es kiállítás pompáját, az ultramontán katolikusok üldözését, a munkásoknak tett populista engedményeket, és azoknak a rendelkezéseknek a módosítását is, amelyek a korábbi választásokon az eredmények meghamisításához vezettek, s amelyek miatt a száműzöttek arra szólították fel az országban élő köztársaságpártiakat, hogy ne vegyenek részt a szavazáson. Ami a száműzötteket illeti, a feltétel nélküli amnesztiát - jelképes módon - az Olaszországból győztesen hazatérő katonák visszaérkezésének másnapján hirdették ki. Ismerjük Hugo válaszát, de azt is tudjuk, hogy nem ilyen egyértelműen utasítja el a Franciaországban érvényesülő új politikai vonal minden következményét. A Paris-Guide, amelynek előszavát Hugo írja, jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy az 1867-es kiállítás az egész nemzet ünnepe, ha nem a nemzeti egység ünnepe lesz; az ismét színre állított Hernani diadalával a szerzőt szimbolikusan visszafogadja az ország, még akkor is, ha a Mentana miatt újra betiltják a Ruy Bias-1. Hugo azon sem háborodik fel - távolról sem -,70 hogy Gautier több oldalt szentel neki a császár megrendelésére készült Rapport sur le progres des lettres depuis vingt-cinq ans (Az utolsó negyedszázad irodalmi fejlődéséről) szóló jelentésben; s abba is kénytelen beletörődni, hogy barátai és 69 Vagy legalábbis semmiképpen nem szabad arra a korábbi álláspontra hivatkoznunk, amely Hugót A Rajna írásakor jellemezte. Hugo képes volt megváltoztatni a véleményét - és épp elég szemrehányást kapott érte. 70 „Nemcsak meghatott, egyenesen megindított” - írja Gautier-nak 1868. április 29-én. Ez utóbbi nyilván túlteljesítette a megrendelő kérését, de erre igazán számítani lehetett. 131
