Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Guy Rosa: Victor Hugo: „Mi a száműzetés?”
fiai újjáélesztik egykori lapját, a L’Événement-1, a szándékosan kétértelmű Le Rappel (visszahívás, felhívás, gyülekező) címmel.71 Jellemző, hogy ettől kezdve már nem a lejáratására törekvő kormány terjeszti visszatérésének hírét, hanem Hugo politikai elvbarátai, akik hazavárják. Hugo cáfolja a hírt, de csak magánemberként.72 Amikor 1869 szeptemberében Félix Pyat személyesen keresi fel, biztatva, hogy vele együtt térjen vissza Franciaországba, és foglalja el régi harci állását, már csak azt a korlátot említi akadályként, amelyet az Ultima verba utolsó sorában maga állított önmaga elé.73 Csakhogy ezidőtájt ez a végső elutasítás már nem hozhatott, és nyilván nem is hozott más eredményt, minthogy a francia népet kiábrándította az imperialista háborúból - Hugo mint mindig, most is kihasználja a felkínált mozgásteret anélkül, hogy bárki is kompromisszummal vádolhatná; a nemzeti egység csapdáját annak kiötlője ellen fordítja. Ez esetben nem is volt nehéz dolga, hiszen a köztársaságpártiak között ezúttal teljes volt az egyetértés. Az 1863-as választáson Jules Simon, Hugo közeli barátja, aki korábban nem volt hajlandó letenni a törvényhozó testület tagjai számára kötelező esküt, elfogadta a jelöltséget. A hatalom (Emile Ollivier esetét kivéve) nem tudta sem lekenyerezni, sem kompromisszumra kényszeríteni a republikánusokat — a lassan formálódó, ám egyre erősödő ellenzékhez csatlakoztak az orleanisták és néhány liberális bonapartista is. A III. Napóleon által áhított nemzeti egység lassan körvonalazódott, de nélküle. *** Végső soron ekkorra már győzött az Hugo képviselte politikai vonal.74 Neki már nem maradt más feladata, minthogy ezt 1872-ben, majd 1877-ben újra megerősítse - helye már így is biztos volt a Panthéonban. A francia köztársaság immár végleg demokratikus lesz (végleg, mert amikor megszüntetik, ha mást nem is, legalább a nevét tiszteletben tartják, és az új rendszert „francia államnak” - „Etat franşais”- nevezik), és - önként vagy kényszerből - a társadalom reformjára törekszik. A francia köztársaság európai lett, igaz, úgy, ahogy azt Hugo soha nem képzelte volna, és ahogy valószínűleg nem is szerette volna elképzelni. 71 A cím természetesen Hugo ötlete volt. (L. Paul Meurice-hez írott levelét, 1869.január 16.)Alap 1869. május 3-án jelenik meg először. Hugo 1868. február 27-én fiaihoz írt levelében még ellenzi a tervet; a szerkesztőkhöz címzett nyílt levél (1. Acles et Paroles, 619.) bátorító üzenet, ám érezhető benne a távolságtartás: „nem írhatok semmilyen lapba, ahogy nem fogadhatok el semmilyen jelöltségei sem". Álláspontja valójában nem változott a Girardinnel folytatott levélváltás óta: érvelése szerint a cenzúra természetéből következik, hogy egy újság - bármilyen forradalmi legyen is -, már puszta létével a kormányt erősíti. Időközben azonban a sajtóra vonatkozó rendszabályok jelentősen enyhültek. 72 L. a Vogue parisienne szerkesztőjéhez, Amédée de Cesenához írt levelét, 1867. július 20. 73 L. Pyat levelét és Hugo válaszát. Actes et Paroles, 628. 74 Nem véletlen, hogy amikor - 1850 után immár másodízben - 1869 decemberében Charles Hugo ellen sajtópert indítanak, védője Gambetta volt, akit éppen akkor választottak be a törvényhozó testületbe. Gambetta már korábban hírnevet szerzett magának egy sajtóperben: ott a vádirat azok ellen a lapok ellen irányult, amelyek aláírásgyűjtést szerveztek egy Baudin-emlékmű felállítására, hogy ezzel tisztelegjenek az 1850 decemberében a barikádokon elesett népfelkelő emléke előtt. A száműzöttek, akik hazatérésükkel mintegy zárójelbe tették a második császárság korszakát, számukat és korukat tekintve aránytalanul nagy szerepet kapnak az 1871 -es választásokon, s ez az évtized végéig a politikai élet minden területére vonatkozik. 132
