Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Guy Rosa: Victor Hugo: „Mi a száműzetés?”
kitörnie.65 Nem hisz a vállalkozás sikerében - 1853 februárjában a milánói felkelés bukása igazolja álláspontját - s nem tartja meggyőzőnek az Italia fara da se jelszavát sem, amely nyíltan szembeszáll az Európai Egyesült Államok elgondolásával. „Mazzini abban téved - állapítja meg Hugo magánemberként - hogy mindent Olaszországra tesz fel. A népet érlelni fogja az eszme, és amikor végre megérett, fegyvert ragadunk és kivívjuk az európai forradalmat.”66 így aztán, amikor 1856-ban Mazzini segítségért fordul hozzá, mert a szárd monarchia saját hasznára próbálja fordítani a függetlenségi mozgalmat, Hugo sokáig késlekedik a válasszal,67 hogyan is szállhatna nyíltan szembe az olaszok akaratával, akik maguk szeretnék megteremteni saját egységüket, hogyan is helyettesíthetné valami bizonytalan, távoli reménnyel azt az azonnali és konkrét ígéretet, amelyet Viktor Emmánuel személye jelent, és miért is fogadná gyanakvással ez utóbbi liberalizmusát, amelyet egyébként hamarosan Manin csatlakozása is szentesít, aki pedig igazán nem rosszabb, mint Mazzini? Később Hugo és barátai egymás között gúnyosan emlegetik Magentát és Solferinót, a marengói csata e szánalmas utánzatait, ő maga azonban mindig óvakodik attól, hogy nyilvánosság előtt kiejtse e neveket - ugyanígy, érthető okokból, nem beszél Aspromontéról, és nem mond véleményt az 1859. augusztusi és 1860. áprilisi népszavazásról sem. Ami Garibaldi fellépését illeti, bármily kétes vállalkozás volt is, mindenképpen üdvözölnie kellett, de Hugo csak mások után szólalt meg, és nyilatkozatát egybekötötte azzal az ünnepélyes alkalommal, amelynek keretében a jerseyi polgárok bocsánatot kértek tőle.68 A Mentaná\a\ Hugo végre biztos talajra talál - a háború a királyok és a papok összeesküvése a felkelő nép ellen nagy vers egy meglehetősen kis alkalomra; Olaszország egysége már megvalósult, Hugo nélkül. 65 1852. augusztus 8-án Hugo az emigránsok egyik vezetőjének, Madier de Montjau-nak számol be a küldetésről, melyet a brüsszeli csoport bízott rá: „Elmagyaráztam Mazzininak, milyen hátrányokkal járna, ha a fegyveres felkelés Olaszországban vagy Magyarországon, és Franciaország nélkül törne ki; tudattam vele, hogy e kérdést illetően a belgiumi emigránsok között teljes az egyetértés; [...] hogy a forradalom Franciaország nélkül nem lehet sikeres [...] és Belgiumban, Svájcban, Piemontban és Spanyolországban a nyomás valósággal megkétszereződne. [...] A két órás megbeszélés végén pedig azt mondtam neki, hogy számunkra - s emögött nincs semmiféle beszűkült nacionalizmus - a jövő minden eddiginél inkább Franciaországhoz kötődik [...], hogy az, aki e jövőt meggondolatlanul sietteti [...], hatalmas felelősséget vállal magára, s amennyiben egy idő előtt kirobbantott felkelés kudarcba fullad, ez a felelősség őt és Kossuthot terheli.” 66 Journal d'Adélé Hugo, II, 12. Hugo tudja, hogy Mazzini szűk baráti körben a „nagy hipnotizőr”-ként emlegeti. 67 L. Hugo és Mazzini 1856. áprilisi és májusi levélváltását = CEuvres completes, X. Ez az egész kérdés azonban alaposabb elemzést érdemelne. 68 Jersey elöljárói felkérték Hugót, hogy vegyen részt a Garibaldi támogatására szervezett rendezvényen és az ugyané cél érdekében Angliában kezdeményezett aláírásgyűjtési akcióban. Ezzel mintegy két legyet akartak ütni egy csapásra, hogy egyúttal feledtessék a kiutasítás emlékét. Hugo örömmel tett eleget a kérésnek, és úgy beszélt, ahogy azt várták tőle. Egy pohárköszöntő lehetőséget teremtett arra, hogy még egy beszédet mondjon, ezúttal az angliai szabadságról és vendégszeretetről. Mindkét szöveg a Rentrée á Jersey (Visszatérés Jerseyre) címet viseli (Actes el Paroles, 315. és skk.) Az 1863-as esztendő végén a Garibaldival folytatott levélváltásban a baráti hangvétel és a szolidaritás megnyilatkozásai ellenére érezhető, hogy továbbra is fennmaradt köztük a véleménykülönbség a fegyveres harc esélyeit, az egyetlen országban kivívott forradalom lehetőségét és a nemzetek önértékét illetően. A Garibaldihoz intézett sorokban minden egyes szónak súlya van: „Mindkettőnkben él a hit, és hitünk azonos. A nemzetek újjászületése csak idő kérdése. Én a magam részéről mélységesen hiszek abban, hogy a megfelelő pillanatban mindez a lehető legkisebb véráldozattal megy majd végbe. A népek Európája/aró da se. A forradalmak, még a legszerencsésebbek és a legszükségesebbek is, felelősséggel járnak...” (1863. december 20-i levél.)
