Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Guy Rosa: Victor Hugo: „Mi a száműzetés?”
a nemzetek ellen (Hugo nem tesz különbséget nép és nemzet fogalma között); úgy gondolja - és talán nem is téved hogy a béke a demokratikus köztársaságok között természetes és szükségszerű állapot, és minden háborúban a királyok állnak a népekkel szemben, vagy azért, mert a királyok a köztársaság ellen fordulnak, vagy azért, mert látszólag egymás ellen vívott harcukkal álcázzák azt a mélységes gyűlöletet, amelyet valójában azok iránt a népek-nemzetek iránt éreznek, akik fölött nemzeti hovatartozástól függetlenül uralkodnak: „A királyok - mondja az 1869-es Békekongresszuson - egy dologban értenek egyet: az örökös háborúzásban. Azt hinné az ember, hogy veszekednek, holott épp ellenkezőleg: segítik egymást.”62 Röviden tehát, Hugo a hatalmat csak akkor tartja törvényesnek, ha azt közvetlenül a nép gyakorolja önmaga felett, minden más esetben semmisnek és jogtalannak nyilvánítja, az államot pedig nem ismeri el, illetve elutasítja.Tudja, hogy a kormányok könnyen tőkét kovácsolhatnak egyes politikai célkitűzésekből - mint a rend, a stabilitás, a társadalmi béke, sőt a haladás - de úgy véli, egy nemzetre épülő állam csakis mint demokratikus köztársaság jöhet létre és erősödhet meg, s még ebben a formájában is csak átmenetnek tekinthető, mely előbb vagy utóbb megszűnik.63 így aztán nem meglepő, hogy értetlenül áll a kor legjelentősebb politikai eseményei előtt. Először is a krími háború bizonytalanítja el:64 elfogadhatónak tartja, amennyiben meggyengíti a kor egyik leggyűlöletesebb birodalmát, Oroszországot, ugyanakkor veszélyesnek, hiszen megerősít egy másikat, Törökországot, amely aligha jobb az előbbinél, s elfogadhatatlannak tartja a szabad Anglia természetellenes szövetségét a despotizmussal - így végül az egész háborút abszurd, klerikális és babonás vallási konfliktusnak látja, megfeledkezve arról, hogy az összecsapás véget vet a párizsi kongresszuson végleg megroppant Szent Szövetség ideológiai harcainak, és utat nyit (feltéve persze, hogy ez az út valaha is bezárul) egy új korszak előtt, amelyben nemzetállamok pusztán hatalmi érdekek mentén ütköznek egymással. Ugyanígy megzavarja a fokozatosan megvalósuló olasz egység folyamata is. Természetesen támogatnia kell egy nemzeti függetlenségi mozgalmat, másfelől viszont nem támogathat egy olyan politikát, amely megfeledkezik az európai forradalom szükségszerű egységéről, majd végül teljesen szembefordul vele, és egy nép egységét a királyokkal paktálva teremti meg. A londoni száműzöttekkel és Mazzinivel folytatott vitában Hugo már 1852 nyarán tiltakozik az ellen, hogy „Olaszország és Magyarország ismét fegyvert ragadjon”, mert a forradalomnak egész Európában egyszerre kell 62 Actes et Paroles, II, 624. 63 A „nemzetállam” kifejezés, amely önmagában csak azt jelenti, hogy a nemzet és az állam határai azonosak, valójában nagyon eltérő történelmi képződményeket takar: egy nemzet által megteremtett államokat (mint az Egyesült Államok és Anglia); olyan nemzetállamokat, melyek létrehozásában körülbelül azonos arányban játszott szerepet a nemzeti kezdeményezés és az állami hegemonista törekvések (Franciaország, Olaszország); s olyanokat, melyek ha nem is mesterségesen, de mindenesetre kizárólag egy állam kezdeményezésére jöttek létre (mint Németország). Az esetektől függően maga a nemzeti érzés, illetve a nemzet és az állam viszonya alapvetően eltérő lehet. 64 E túlságosan rövid kommentár a La Guerre d’Orient című szövegén alapul = Actes et Paroles, 474. és skk. 129
