Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

Szabad György: Mi a teendő vereség esetén?

hallgatással mellőzték a hatalom által átvállalt jobbágyfelszabadítást és a törvény előtti egyenlőség tiszteletben tartását, s legfeljebb burkolt utalásokat tettek a rendi struktúra továbbépítéséhez mindezt közelítő újraszabályozások szükségességére. A status quo ante bázisán kialakítandó restauráció alapelvei sorakoztak Somssich Pál (volt helytartótanácsos) és Zsedényi Ede (volt kancelláriai tanácsos) Bécsben kiadott röpirataiban.9 Mindkét röpirat „jogvédő” állás- foglalását vélte erősíteni Somssich egy, az udvarban a parlamentáris kormányzati rendszer iránti bizalmatlanságot élesztő további röpiratával is.10 11

Eredetibb gondolatokkal az a Szécsen Antal gróf élt, akit a legszorosabb szálak fűztek a dinasztiához. Az aulikusok érvkészletét bővítve hatásosan kapcsolta egybe a birodalom 1848 előtti szerkezetének kívánatosnak ítélt megújítását az arisztokrácia helyreállítandó politikai vezető szerepével. Ezt a „természetes” vezető réteget nyilvánította egyedül képesnek a birodalom stabilitásának biztosítására, a szeparatisztikus törekvések kivédésére, egyesítve „a történeti-politikai egyéniséggel” bíró nemzeteket a dinasztia iránti hűségben."

Nem tartozott az „ókonzervatívok” aulikus csoportosulásához - névtelenül kiadott, röpiratát „Széchenyi egyik tanítványa”-ként jegyző - Török János, aki osztozott abban velük, hogy a folytatnivalót 1847-ben látta. Óvatosabb volt náluk „a felfüggesztett magyar alkotmányos”-ság helyreállításának követelésében. Ugyanakkor erősen érvelt a gazdasági fejlődés és a népnevelés felkarolása érdekében. A hatalommal való együttműködést nemzeti érdeknek és erénynek nyilvánítva jelentette ki, hogy „a közbirodalmi népek közt... a magyar faj van hivatva például szolgálni arra, mikép kelljen és lehessen a politikai érettséget loyalis érzelmekkel összekötve... tanúsítani”.12Feltételes módban fogalmazva ugyan, de mentséget talált az önkényuralom gyakorlására is: „felvilágosult s nemes irányú korlátlan hatalom több jót áraszthat és eszközölhet az ország boldogítására, mint a leghatártalanabb népszabadság, ha a tömeg tudatlan, elfogult...”13

Míg az eddig megidézettek több-kevesebb korrekciós szándékkal, de az 1848 előtti, a rendi alkotmányosság Metternich által tolerált elemeit integráló államberendezkedés restaurálását tartották kívánatosnak, hangot kapott egy másik, a Lajtán túli német alkotmányos centralistákéhoz közelítő irányzat is. Nyilvánvaló, hogy - az 1849. március 6-án (tettlegesen már 4-én) Schwarzenberg miniszterelnök javaslatára Ferenc József által felszámolt birodalmi parlament alkotmánybizottságának (német centralista) többségi tervezete ismeretében - azok a magyar politikusok fogalmazták ezt meg, akik - különösen az utolsó „liberálisnak” tekintett miniszterek 1851 eleji távozásáig - a birodalmi alkotmányosság valamiféle változatát még realizálhatóbbnak ítélték az 1848 előtti rendi alkotmányos berendezkedés restaurálásánál. A közeledést a koncepcióhoz már megelőzte a XIX. század uralkodó befolyása az álladalomra nagy elméleti művén dolgozó

9 Somssich Pál, Magyarország és királyának törvényes joga, Bécs, 1850.; Zsedényi Ede, Ungarn’s Gegenwart, Wien, 1850.

10 Uő, Die Verantwortlichkeit des Ministeriums und Ungarns Zustände..., Wien, 1851.

11 Anton Szécsen, Politische Fragen der Gegenwart..., Wien, 1851.

12 Török János, Magyar életkérdések, összhangzásban a közbirodalmi érdekekkel, Pest, 1852, 143-144.

13 Uo., 149.

12