Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

Guy Rosa: Victor Hugo: „Mi a száműzetés?”

ismerhette, mivel azonban minden hatalmi körön kívül rekedt, kortársai nem akarták komolyan venni politikai megnyilvánulásait, ezeket a számtalanszor hallott és egyébként is avíttas ízű mondatokat. Mintha a második császárság és a száműzetés korszaka a második köztársaság nagy szónokát és a harmadik köztársaság jelentős politikai személyiségét a tiszta költészet világába zárta volna - Hugo ekkoriban folytatott politikai tevékenységét hosszú időn át mintegy a zseni melléktermékének tekintették.” Kétségtelen, hogy még annak is nehéz hiteles képet alkotnia Hugo politikai szerepvállalásról, összegyűjteni, értékelni és megérteni az erre vonatkozó írásokat, akit nem befolyásol ez a makacs előítélet.

Először is nehéz megmondani, pontosan hány szöveg tartozik e csoportba. Az Actes et Paroles című kötetbe nem került be az összes írás, nem tudjuk, ki és milyen példányszámban terjesztette őket, mennyi plakát vagy röpirat készült belőlük, és mely újságokban jelentek meg. Ráadásul a cikkek mellett ott van a rendkívül kiterjedt levelezés is. A száműzetés alatt Hugo leveleiben szinte mindig van valami politikai és nyilvános jelleg - ezt egyébként a rendőri ellenőrzés ténye már önmagában szavatolja: „írtam egy levelet [a Beccaria-szobor ügyében], amelyet nem akartam elküldeni a lapoknak - írja Vacquerie-nek 1865-ben -, mert az a véleményem, hogy túl sok levelemet publikálják. De az olaszok másképp döntöttek...”,33 34 35 és már egy évvel korábban, ugyanennek: „Olyan kevés levelet írok, amennyit csak lehet. Ön tudja, miért. Már az is megjelenik az újságokban, ha azt mondom, jó napot.”15 Hugo ugyanígy vigyáz saját és közeli hozzátartozói jó hírére is, ezért aztán Anai's Liévenne-t, a színésznőt, akivel fiának, Francois-Victor-nak viszonya volt, rögtön megérkezése után visszakísérték a jerseyi kikötőbe.36 Végül pedig — és ez a legfontosabb - maguk a művek is a politika vonzáskörébe kerülnek; az írások egy része vitathatatlanul oda is tartozik, mint például A kis Napóleon vagy a Fenyítések, míg más esetben — mint a Századok legendájában a politikai összefüggés kevésbé nyilvánvaló, és nem is könnyű meghatározni, mennyiben politizálódott át a kötet, illetve milyen szerepet töltöttek be e versek a politikai küzdelemben. Felmérhető-e egyáltalán, mivel tartozik a Köztársaság egy olyan regénynek, mint A nyomorultak? Ráadásul a száműzetés alatt Hugo nevének már puszta említése is politikai jelleget ölt - 1865-ben Alexandre Dumas előadás-sorozatát felfüggesztik, mert a tiltás ellenére beszélt a száműzöttről, és Banville híres balladája („Et le pere est lâ-bas dans l’íle...”) határozottan eltért az akadémiai beszédek megszokott hangvételétől. Már távolléte is alkalmas volt a

33 Az Hugo-életrajzok és tanulmányok hosszú időn keresztül hangoztatták ezt a nézetet, mely nyomokban még ma is fellelhető: ,.Hugo igazi száműzetése nem hasonlítható azokhoz a politikusokéhoz, akik hozzá hasonlóan hazájuk elhagyására kényszerültek: Hugo számára a száműzetés gyökeresen egyedi élmény, mely ugyanakkor a természet és a világegyetem rendjével áll összhangban.” (C. Chelebourg, Poétiques á l'épreuve = Romantisme, No. 105,1993/3,68.) Hugo ennek épp az ellenkezőjét állítja; hozzátartozóinak arról beszél, hogy sorsa egészen másképp alakult volna, ha nem lett volna a télsőház tagja, majd végül erre a következtetésre jut: , Az államcsíny után akkor nem feltétlenül száműztek volna. Én magam választottam volna a száműzetést, de csak mint költő, nem pedig mint politikus.” {Le Journal d'Adélé Hugo, III, 152.)

34 1865. március 19. Mivel a szóban forgó levelet a francia lapok az olasz fordítás alapján fordították vissza franciára, Hugo kénytelen volt kijavítani a szöveget. A levél végül bekerült az Actes et Paroles című kötetbe (II, 1865, 2, La statue de Beccaria = (Euvres completes, 567.)

35 1864. május 22.

36 Ez a téma az első levelekben rendszeresen visszatér, 1. például a következő részletet: „Ma minden tekintet rám szegeződik. Életem a nyilvánosság előtt telik, szigorú rend szerint, munkával és nélkülözéssel. [... ] így aztán általános tisztelet övez, mely még akkor is érezhető, ha az utcákon végigmegyek.” Juliette-tel való kapcsolatáról a nyilvánosság semmit sem sejthet, Léonie-t pedig Adele - Hugo kérésére - lebeszéli arról, hogy Brüsszelben felkeresse.

121