Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Guy Rosa: Victor Hugo: „Mi a száműzetés?”
Érthető, hogy amikor a Kommün és az azt követő megtorlás a történelem menetébe - bár másképp, de - újra olyan mély árkot ás, mint amilyet korábban Louis-Napoléon Bonaparte államcsínye, Hugo megint csak a száműzetésből meríti ezt a jelképes erőt, előbb Brüsszelben és Viandenben, majd később Gemeseyn, hogy megírja 1793 című regényét. Mindaz tehát, ami a „a művészeten kívül” kiteljesült, visszavezet a művekhez, új energiákat szabadít fel, s minden korábbi ígéretet felülmúl. Olyan ez, mintha Hugo egész korábbi életműve magában rejtette volna a száműzetés vágyát, előérzetét, s amikor a jóslat beteljesült, s a száműzetés valósággá vált, túltett minden hozzá fűzött reményen. A művek szereplői között sok a száműzött - gyökértelen, hontalan, helyüket kereső emberek, akik a száműzetést kiszámíthatatlan és érthetetlen csapásként, a sor szeszélyeként élik meg. Hernani, Ruy Bias és Gwynplaine között a különbség nem a katasztrófa mértékéből - bár az összeomlás A nevető emberben a legteljesebb -, hanem jellegéből fakad: a két drámahős sorsában feloldhatatlan az ellentmondás (jogos bitorlás vagy bitorolt jog); Gwynplaine egy szükség- szerű és üdvözítő bukás felé tart: „Az embernek örvényeken kell átjutnia”. Jean Valjean és Gilliatt Quasimodóra emlékeztetnek, de teljes és befejezett formában, „majdnem”-ek nélkül. 1851-ben Léopoldine már rég halott, a Szemlélődések című kötetből sok vers elkészült, és a cím is megvolt már; de a száműzetésre volt szükség ahhoz, hogy Léopoldine halála és az apa, Hugo társadalmi halála egymásra rakódjék: e két dátum tagolja a kötetet, e kettő együtt adja meg a lélek emlékiratainak szerkezetét és jelentését. Röviden tehát, a száműzetés hitelesíti a művet, és meghaladja azt, majd később maga a mű is számot ad e fordulatról, s szerzője életét, mint jelentéssel teli utat - vagyis mint sorsot - mutatja be. E különös, folytonosan előrehaladó körkörös mozgásban Hugóból a száműzetés alatt saját életműve legcsodálatosabb szereplője lesz. *** Vajon ezt a „papírembert”, saját műve szülöttét ünnepük a franciák, amikor 1870-ben visszatér hazájába, ő az, akit az ostromlott Párizs polgárai hamarosan képviselővé választanak és a felkelés élére kívánnak állítani? Nyilván nem. Csakhogy az eltelt idő és a történelem menete (vagyis az, hogy ami korábban hangzatos programnak vagy utópiának látszott, azt ma természetesnek érezzük, mintha a dolgok rendjéből vagy az egyetemes emberi jogokból fakadna) elfeledtetik, milyen tisztánlátás jellemezte a száműzetésben élő Hugo politikai nézeteit és szerepvállalását. Álláspontját mindenki 120
