Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Kaczmarczyk Adrienne: „Conquassatus, sed ferax” Liszt Ferenc a magyar szabadságharc leverése után
zeneoktatás színvonalának fejlesztését tűzte ki céljául. Egy 1873-as levelében Liszt maga így vallott erről: „Engedtessék meg nekem, hogy annak ellenére, hogy a magyar nyelvet sajnálatos módon nem ismerem, születésemtől halálomig, szívben és lélekben magyar maradjak, és ennek megfelelően a magyar zene ápolását komolyan elősegíthessem.”6 Célkitűzései semmit sem vesztettek aktualitásukból az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, illetve az önkényuralom éveiben; ellenkezőleg: a magyar nemzeti értékek megőrzése az erőszakos németesítési törekvések idején még időszerűbb volt, mint az 1840-es évek első felében. Liszt amellett, hogy erkölcsileg és anyagilag támogatta, weimari házában hosszabb-rövidebb ideig vendégül látta a hozzáforduló emigránsokat,7 ezekben az években is eredeti tervei megvalósítását tekintette fő feladatának. Heine kritikájának lehetett egy másik indítéka is. Az 1830-as évek Párizsában ő Lisztet még a forradalmat éltető és - legalábbis szóban - radikalizmusra hajló ifjúnak ismerte meg. Az akkor huszonéves zeneszerzőről tudta, hogy a júliusi forradalom napjaiban Párizsban egy Forradalmi szimfónia felvázolásával deklarálta a társadalmi haladás iránti elkötelezettségét, s hogy ezt a szimfóniatervet életrajzíróival művészi elhi- vatása jelképeként tartatta számon. Miután azonban 1848 februárjában letelepedett Weimarban és állást, rendkívüli karmesteri megbízást vállalt a hercegi udvarnál, Heinének és vele együtt más kívülállóknak is úgy tűnhetett, hogy Liszt, személyes egzisztenciáját féltve, hűtlen lett korábbi elveihez. E feltételezés téves voltát nemcsak a politikai üldözöttek támogatása bizonyítja, hanem Liszt ekkori kompozíciós munkái, köztük a Forradalmi szimfónia is. Az 1848-as forradalmak hatására ugyanis Liszt elővette és teljes titoktartás mellett még 1854 előtt végigkomponálta a szimfóniát, amelynek részletes kidolgozásáról végül valószínűleg nem politikai okokból, hanem szakmai elégedetlensége miatt mondott le. A korábbi koncepciók és az 1849-53 közötti legutolsó összevetése alapján azonban így is egyértelmű annak a változásnak az iránya és lényege, ami a forradalmak megítélését illetően Lisztben 1830 óta végbement. Míg a szimfónia végkicsengését meghatározó zárótétel az 1850 előtti tételösszeállításokban győzelmi himnusz vagy induló (Marseillaise, Hungaria-kantáta), addig a legutolsó koncepció8 fináléja egy zsoltárfeldolgozás (2. zsoltár: „Quare fremuerunt gentes..."), amely Isten felkentjének, az újszövetségi értelmezés szerint Krisztusnak a diadalát 6 Levél Augusz Antalhoz 1873. május 7-én. Franz Liszt, Briefe aus ungarischen Sammlungen. 1835-1886, Gesammelt u. erläutert von Prahács Mária Bp„ Akadémiai, 1966, 160. 7 Érthető módon főként muzsikusok fordultak hozzá, ill. szorultak rá a támogatására, köztük a hegedűs Reményi Ede és a zongorista Szerdahelyi Ede. E téren Lisztnek Richard Wagner köszönhetett a legtöbbet, aki ellen az 1849. májusi drezdai felkelésben való részvétele miatt 1849-től 1862-ig volt érvényben elfogatási parancs. A külföldre menekült Wagnert Liszt támogatta anyagilag, s ő volt az egyetlen ebben az időben, akinek volt bátorsága Wagner operáit Németországban előadni. 8 A tételsort a Liszt második élettársa, Carolyne von Sayn-Wittgenstein által vezetett ún. Verzeichnis der Fürstinbői ismerjük. A szimfónia tételei eszerint: 1. Héroide funébre, 2. Tristis est anima mea, 3. Rákóczi et Dombrowski, 4. Marseillaise, 5. 2. zsoltár (Weimar, Goethe- u. Schiller-Archiv 59/141, 3. lap). A szimfónia értelmezéséről, feladásának okairól 1. Kaczmarczyk A., Áz elfelejteti szimfónia, Magyar Zene, 38/2, (2000. május), 193-204. Németül Die vergessene Symphonie, Studia Musicologica Academiae Scientiarum Hungaricae, Bp., Akadémiai, 2000.
