Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)

II. Ünnep és nyelv - Rákay Orsolya: A magyar nyelv ünnepe? A Marczibányi-jutalom első két kiosztása

nem igazán maga a nyelv, mint inkább a „munkává" váló tudományos és irodalmi tevékenység „nyilvánságos tisztelete", az ünnep megszentelő erejű fensége és a hivatalos pártfogás elnyerése. A főrangú pártfogó személye és támogatása legalább annyira ünneplés tárgya, mint a nyelv vagy maguk az író-tudósok. Éppen ez az, ami véleményem szerint az autonómia és a nyelv kapcsolatát érdekes megvilágításba helyezi, szorosan összekötve áldozat és jutalom, szellemi, társadalmi és anyagi tekintély, istentisztelet és búcsújárás egymástól néha annyira távolinak tűnő/fel tüntetett fogalmait. A szellemi kincsek birtokosainak és az anyagi javak gazdáinak szemei előtt azonos cél kell, hogy lebegjen, és a tőlük elvárt viselkedésmód is hasonló: tehetségüket/lehetősségüket használják ki a haza javára, kincseiket bőkezűen ajándékozzák el, osszák szét a nemzet körében, gazdagságukat áldozzák fel a haza oltárán. A kiválasztottak e csoportjáról írja Toldy Ferenc Marczibányi Istvánt búcsúztató beszédében: „Nincs szebb helyzet a hazafi életében, nagy tekintetű gyülekezet, a gazdagénál, ki megáldva az áldozhatás boldogító hatalmával, megáldva egyszersmind a nagynak és jónak szeretetével, jótevője lehet az emberiségnek, s a nemzeti fel- virúlás önerejű előmozdítója. Adjatok hálát a sorsnak e szerencséért, irány- és létadók lehetni, míg annyi hű kebel vágyai kielégítetlenül hamvadnak el, s annyi nemes erő a tett mezején jobbotok nyújtása nélkül ellankadna. Nálatok az óhajtás akarattá, a gondolat tetté leszen, a siker pedig a legbüszkébb és érdemlett öntudattá. Ti azonítva magatokat a nemzettel, érzitek ugyan ennek fájdalmait, de nem kis megnyugvást leltek annak tudatában, hogy erőtök van annak szelídí- téséhez járulni; és érzitek annak örömeit mint a magatokét, s emeli kebleteket látása annak, hogy ez örömeket milliók érzik veletek, s ez örömekhez ti alko- tólag és segítőleg híven járultatok. Ily pálya végén egy nemzet hálája áll lélek- derítőleg halottas ágyatok előtt, s dicsőség köríti koszorúival meghűlt halántékaitokat. Hivatva vagytok éltetni a nagyot és szépet, hogy magatok is örökké éljetek."58

Szent rögök áhítatos feltörése, vagy mezőgazdasági bérmunka?

,,E' Nemes Szerzésnek és tisztes fundálásnak" az értékét tehát az a hazafi tudja igazán átérezni, akinek célja a király és a haza számára „vagyonjából is némely részt készséggel feláldozni, elméjének tehetsége szerént a' köz boldogságot előmozdítani, a' honnyi Tudományokat gyarapítani, Túdós munkák által Polgár társait anyai nyelven oktattatni, és haza szeretetre felgerjeszteni."59 A kultúra előmozdítását szolgáló bármiféle cselekedet a nemzet oltárára letett áldozat. Kisfaludy Sándor arról panaszkodik köszönő beszédében, hogy „határok közzé zárt" tehetsége sem szellemi, sem anyagi értelemben nem tesz lehetővé számára olyan áldozattételt, amekkorát meghozni szeretne, pedig ,,a' Hazafi- ságnak Természete az: hogy [...] semmit sem sokall; mert életével is örömest ál- dozik", ugyanakkor e gondolatban csekélységének igazolását is megtalálja, hiszen „sok kitsinyből nő a nagy" - az áldozatok egyenértékűek, ha mindenki saját lehetőségeihez mérten ad.60 A főherceg magát az örökké emlékezetes napot szenteli a nemzetnek, a jutalmazott literátor-tudósok műveiket, "édes Hazánk részéről legelső zsengéiket" helyezik el áhítattal a haza szent oltárára.61 Maga a „templom" szerepét betöltő helyszín, a Nemzeti Múzeum is áldozat: „gróf Széchenyi Ferencnek hazafiúi áldozatja".62 Kultsár reményét fejezi ki, hogy mostantól szaporodni fognak az ehhez hasonló (pénzbeli) hazafiúi áldozatok is, hi77