Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
II. Ünnep és nyelv - Rákay Orsolya: A magyar nyelv ünnepe? A Marczibányi-jutalom első két kiosztása
szén ezek teszik lehetővé, hogy a Marczibányi-alapítvány és többi reménybeli társa ,,a' Nemzeti Culturára még hathatósabban munkálkodhassék."63 Az áldozatok nem kívánhatnak és nem érdemelnek jutalmat, hiszen vagy önzetlen felajánlásból kell születniük, vagy kötelező „isteni adó" lerovásának kell őket érezni - szentségtörés volna azt gondolni, hogy Istent (vagy bármelyik istent) ezáltal lekötelezettünkké, adósunkká tehetjük; érdekes módon azonban egyik áldozat lehet egy másik jutalma, és viszont. Miller Jakab Ferdi- nánd fontosnak tartja megjegyezni, hogy a magyar nyelv fokozatos térhódítása (amit „Felséges Tsászári és Királyi Udvarunk bölts rendelésének kell megköszönnünk"!) olyan fejlődést tett lehetővé, hogy ma már nemcsak számban szaporodnak napról napra a magyar írók - ami már önmagában is a fejlődés örvendetes jele -, de „az érdemesek jutalmaztatnak is".64 Horváth István kiemeli, hogy az írók ugyan addig is fáradságot nem kímélve dolgoztak, míg erre egyedüli ösztönzőjük a haza szeretete volt, de mostantól kezdve „erőltetett szorgalommal" szentelik magukat e dicsőséges pályának, „melly a' Nemzetre méltóságot, a hazai nyelvre ragyogó világosságot, a' polgári fenlételre fenekes állandóságot vonhat", különösen ha a nemes pártfogó „ezután is ápolgatni fogja emelkedő igyekezetinket."65 1824-ben Thaisz András egyenesen úgy fogalmaz, hogy a Szép-Literatúrai Ajándék „tökélletes classicus érdemre ekkoráig tsak azért nem emelkedhetett, mivel azon derék Hazafiak, a' kik munkájukat annak számára beküldötték nem kötelességből, nem pénzért, hanem tsak mulatságért 's a' Nemzeti Literatura eránt való szeretetből írnak."66 Érdemes összevetni ezt az 1819-es évfolyamot áttekintő cikkének a „philologiát", azaz nyelvtudományt érintő részével: „Nemzeti Literaturánknak szerentséje még most olly lábon áll, hogy magának is gyámolóra szüksége vagyon 's igy az író munkájának érdemes béréről nem is álmodhatik; tsupán tsak önnön érzésében, hogy Hazájának boldogságát kötelessége 's tehetsége szerint előmozdította 's a' Tudósabbak- nak helybenhagyásaikban találhatja fel jutalmát. De ki is dolgozna érdemlett bérért midőn a' Haza boldogságáról szó vagyon? Ki fizettetné meg magának emberiségének legbetsesebb részét, mellynek kifizetésére a' Világ minden kintsei elégtelenek, - Hazája' szeretetét, szivének nemességét? A' mi megfizethető, - eladó; a' mi megjutalmazható, annak betse vagyon, de érdeme nintsen: vagy érdem, jutalom nélkül; vagy jutalom, érdem nélkül!"67 A nemzetállam ideológiájával - azaz a modern nacionalizmussal - karöltve kialakuló és legitimációját jelentős részben belőle nyerő „irodalmi élet" kulturális rendszerének ideológiája, (vagy nevezzük kultusznak?) sokban emlékeztet Bourdieu „archaikus gazdaságára"68. Más kérdés, hogy tényleges működése kezdettől szép lassan a kapitalizmus mintája felé hajlott, és a kultusztörténeti kutatások megindítása talán épp annak a jele, hogy ez a szakadék mára akkorára nőtt, ami (legalábbis az ideológiától-allegóriától magát elhatárolni próbáló „tudomány" területén) már nem teszi lehetővé a kultikus leírásban való reflektálatlan közreműködést. A művelés alapjának, a természetnek (ami jelen esetben az organikusságot kifejező metaforákkal leírt nyelv, illetve bizonyos szempontból a vele azonosított „orgános test", a nemzet) az arcahaikus gazdaságokra jellemző bálványozása lehetetlenné teszi e szentséges természet nyersanyagként való elképzelését és a tevékenység munkaként való felfogását. Ehelyett a „termelőtevékenység" és a viszonyok szimbolikus vonásait hangsúlyozzák, vásárlás és fizetség, azaz „értékarányos csere" helyett ajándék és viszon- tajándék bőkezűségéről, az „eszmei érték" puszta jelzéséről beszélnek. Az irodalom esetében ez konkrétan például azt jelenti, hogy hiába határozzák meg 78
