Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
I. Az irodalom ünneplése - Flood, John: A Német-Római Birodalom koszorús költői
Ezután a jelölt kezét a könyvre téve méltóságteljesen elismétli az eskü szavait. Következik maga a koronázás, melynek során a palotagróf a következőket mondja: Te itaque Johannem Paulum Crusium ... hac Laurea Poetica coronamus, condecoramus, donamus, ac Poetam & Vatem Laureatum pronuntiamus, proclamamus, facimus, creamus, promovemus, aureoque hoc Annulo ornamus, condecoremus, & hoc ipso Laureae Poeticae insignibus ac titulis insignimus, investimus, aliorumque Poetarum nimero, Ordini, & Consortio cooptamus, adscribimus, & aggregamus ... „Téged tehát, Johannes Paulus Crusius ... e költői Babérral megkoronázunk, felékesítünk, megajándékozunk, és kijelentünk, kihirdetünk, kinevezünk, avatunk, előléptetünk Koszorús Költőnek és Dalnoknak, és ezzel az Aranygyűrűvel díszítünk és ékesítünk, s ezáltal a Koszorús Költő jelvényeivel és címeivel kitüntetünk, felruházunk, és a többi Költő sorába, Rendjébe és Közösségébe felveszünk, hozzájegyzünk és befogadunk Majd hosszan sorolja a költő privilégiumait. Miután a gróf átadta neki a babérkoszorút és a gyűrűt, Crusius köszönőverset mond, és ezzel az ünnepség véget ér. Feltehetőleg hasonlóképpen zajlott le a ceremónia minden olyan egyetemen, ahol költőket koszorúztak. Hogy ez a gyakorlat mikor szűnt meg, pontosan nem lehet megállapítani. Korábban már szóltunk a göttingeni professzorok költőkoszorúzási jogáról, és tudomásunk szerint ott még 1740 táján is több ilyen esemény zajlott le. Lipcsében az utolsó koronázásra valószínűleg 1752- ben került sor, amikor július 18-án (Petrarca halálának évfordulóján!) Johann Christoph Gottsched, a költészettan professzora és birodalmi palotagróf Hermann oder das befreite Deutschland című verséért birodalmi koszorús költővé avatta Christoph Otto von Schönaichot (1712-1807); Gottschedet e hagyomány felélesztéséért alaposan ki is gúnyolták, főleg mert a jelöltet - kit apja eltiltott a részvételtől - távollétében avatták koszorús költővé! Az egyetemek hegemóniája azonban e téren a tizennyolcadik század derekán megszakadt, s attól kezdve a költők jó része latin helyett német nyelven alkotott. A tizenhetedik századi irodalmi társaságok némelyike - így az Elbsch- wanenorden Lübeckben és a Hirten- vagy Blumenorden an der Pegnitz Nürn- bergben - birodalmi palotagrófok révén koszorúzott költőket: Sigmund von Birken (1626-1681) például 1655 és 1679 között állítólag huszonöt költőt koszorúzott meg, s ugyanez áll Johann Ristre (1607-1667) is; Philipp von Zesen (1619-1689) pedig, akárcsak korábban Bartolomaeus Bilovius, úgy találta, hogy a koszorúzásokért kapott díjazás örvendetesen kiegészíti jövedelmét. A tizennyolcadik században az úgynevezett Deutsche Gesellschaften Göttingenben, Kö- nigsbergben és másutt szintén birodalmi palotagrófok közreműködésével koszorúzott költőket. E testületek tagjai közt már nőket is találunk, és hamarosan - mint már korábban említettük - nőket is költővé koronáztak az egyetemeken. * Amikor II. Ferenc császár (I. Ferenc osztrák császár) 1806-ban bejelentette, hogy a Szent Római Birodalomnak végleg leáldozott a napja, egy csapásra el30
