Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)

I. Az irodalom ünneplése - Flood, John: A Német-Római Birodalom koszorús költői

Occurras Telis Urbis Tunde Agmina Maumet Suscitat Urbanos Bellator Perdere Ritus In Nos Constrictos Intendens Perfidus enses Vexati Imperii Turgentes Attere motus

"Királyom, az igazság híve, fenséges szellem, szolgáltass nékiink igazságot, diadalmaskodj istentelen ellenségeinken, zúzd szét Mohamed seregeit. A harcias Mohamed arra kényszeríti a városokban az embereket, hogy elhagyják hitüket, és ránk szegzi kardját.

Hozz a szenvedő birodalomnak békét e viharos időkben."

A sorok utolsó betűi a következő latin nyelvű mondatot adják: Nestor eos utinam videat feliciter annos. (Legyen oly szerencsés, hogy hosszú kort érjen meg!)30

De nem Celtis volt az egyetlen, aki költőket dicsőítő darabokat írt. Angliában John Skelton - aki hazájában az elsők között lett koszorús költő, az első humanista, aki latinul és angolul egyaránt alkotott, s olyan kivételes egyéniség volt, hogy 1488 és 1493 között három alkalommal is elnyerte a koszorús költői címet (egyszer Oxfordban, egyszer Louvainben, egyszer pedig Cambridge- ben) -, tehát ő The Garland of Laurel (Babérkoszorú; 1523) címmel drámai költeményt írt, ahol ismét csak Bacchus mutatja be a babérkoszorúra érdemesített költőt. A vers keletkezésének közvetlen ürügye egy selyemből készült, babérlevelekkel, virágokkal és madarakkal gazdagon hímzett koszorú volt, melyet a költő Surrey grófnőjétől kapott ajándékba. A költemény ugyanakkor nem csupán hálás köszönetnyilvánítás az ajándékért, de annak magabiztos kinyilvánítása is, hogy Skelton valóban méltó a költői babérokra.31

I. Miksa 1519-ben bekövetkezett halála, de már Celtis elhunyta (1508) után a Collegium poetarum et mathematicorum hanyatlásnak indult. A testületnek mindenesetre különleges helyzete volt a bécsi egyetemen, és e kivételezett státusz magától értetődően feszültségekhez vezetett. De 1558-ban I. Ferdinánd császár megerősítette az egyetem ama jogát, hogy költőket koronázzon. Ránk maradt néhány ritka feljegyzés, melyek a Kollégium korabeli tevékenységéről és ünnepségeiről számolnak be. Például a nürnbergi Heinrich Eckard megkoronázásáról, aki Paulus Fabriciusnak, a Kollégium egyik matematikaprofesszorának a kezéből vehette át a kitüntetést 1558 július 4-én. Fabricius először köszönti az egyetem rektorát, Apollónhoz fohászkodik és elmeséli Daphné babérfává változásának történetét. Majd beszámol róla, hogy Apollón és a múzsák - akiket a törökök dühe elűzött olümposzi otthonukból - miképp jutottak el Germániába, Ausztria megszentelt házába, ahol védelmet élveznek. Ezután Fabricius felszólítja a jelöltet, lépjen közelebb és vegye át Ferdinánd császár ajándékát: egy ibolyákkal és jácintokkal telifont babérkoszorút. Ki állíthatja még, hogy a múzsákat nem tisztelik, hogy a költők hiába munkálkodnak? Ezennel a császár őfelsége és Ausztria főhercege nevében, valamint a bécsi egyetem szenátusa Rector Magnificusának utasítására, kit maga a császár ruházott fel e jogkörrel, önnek adományozom e megtisztelő címet. Aranyozza be eme ünnepséget Phoebus tündöklőén fényes sugaraival! E cikornyás, buzdító beszéd után a Promotor (támogató) elmondja a koszorúzás hivatalos szövegét. A kitüntetettnek aranygyűrűt nyújt át, és nyitott könyvet helyezve eléje inti, hogy óvakodjék a Furor poeticustól, és szentelje magát az igazi költészet művészetének:

26