Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)

I. Az irodalom ünneplése - Flood, John: A Német-Római Birodalom koszorús költői

helyezd babérkoszorúdat lábaihoz,

Miért szeret Görögország Homérosz műveket dicsérni,

S a külföld egy Virgiliust? E mocsok ott fenn úszik,

Vagy inkább más népeket emel ki Németország,

Inkább egy Opitzot ragad meg, mint Codrus egy tetőt.

Végre megéltük az aranyéveket,

Amikor a fehérnép is hagyja a spulnit és a gombolyítót futni,

És művészi verset alkot. Majd okosan fordulnak ki,

Hisz minden múzsa szűzleány, csak úgy mint mi? ...

Azt mondom, nincs költő, csak ezen adottságokkal,

Melyeket nem mindenki, még hogy egy asszony, birtokolhat,

Művészi gyakorlat, állandó szorgalom formálják meg a férfit,

Akit végre tisztelettel költőnek lehet nevezni. "

Legalább tizennégy koszorús költőnőről van tudomásom. Közülük az első Elisabeth Johanna Weston, közismert nevén Westonia volt, aki 1582-ben született Londonban, és 1612-ben hunyt el Prágában. Paul Schede Melissus koronázta költővé Heidelbergben, 1602 előtt.23 De nem ő volt az egyetlen tizenhetedik századi kitüntetett: a névsorhoz tartozik még Regina Magdalena Limburgerin (megh. 1691), Gertraud Möller (1637-1705) és Barbara Juliana Pénzéi (1636-1674). A tizennyolcadik században több német egyetem is adományozott nőknek koszorús költői címet: Christiane Mariane von Ziegler (1695-1760) 1733-ban Wittenbergben, a tehetséges Sidonia Hedwig Zäunemann (1711-1740) 1738-ban Göttingenben, Christiane Büsching (1728-1777) 1751-ben Helmstedtben vehette át a kitüntetést. Zieglerre és Zäunemannra erősen hatott egy itáliai hölgy, bizonyos Laura Bassi (1711-1778) példája, akit lefegyverző műveltsége elismeréseképp 1732 május 12-én koszorúztak költővé. A női költőkről Paul Raabe meglehetősen udvariatlanul jegyzi meg, hogy verseiket olvasva az embernek olyan benyomása támad, mintha a díj inkább női vonzerejüknek, semmint költői vagy intellektuális kiválóságuknak szólna.24

De hogy lássuk, hogyan ünnepelték a korai modern korban a költészet művészetét, térjünk vissza Conrad Celtis személyéhez. Celtisnek meggyőződése volt, hogy a tehetséges költők számára az uralkodók társasága a megfelelő környezet. Ennek megfelelően maga is kereste az uralkodók kegyét. 1497 március 7-én I. Miksa császár meghívta, legyen a retorika és a költészet professzora a bécsi egyetemen.25 Miksa, felidézve, hogyan foglalta el 1485-ben Mátyás király Bécset és rombolta le gyakorlatilag az egyetemet, kifejtette, hogy támogatni kívánja a tudományok és a művészetek fejlődését és elrendelte, hogy e célból előadásokat tartsanak ékesszólásról és édes költészetről. Nem sokkal később, 1501 októberében Miksa kinyilvánította abbeli szándékát, hogy Bécsben Collegium poetarum et mathematicorumot (Költők és Matematikusok Kollégiumát) kíván létrehozni, és e testületet a költőkoronázás jogával ruházza fel. Magát a testületet négy professzor alkotta: egy költészettan- és egy retorikaprofesszor, valamint két matematikaprofesszor, élükre pedig a költészettan professzorát, Conrad Celtist nevezték ki. A hagyományos fakultásokon kívül - teológia, jog, matematika és filozófia - ez a testület valójában az egyetem ötödik fakultását képezte. A kollégium megbecsülését növelendő Miksa úgy határozott, hogy bárkit, aki Bécsben retorikai és költészettahi tanulmányokat folytat és babérkoszorúra áhítozik, aprólékos vizsgálatnak vettessék alá, s ha méltónak ítéltetik, Celtis vagy utódai koszorúzzák költővé. Az ily módon megkoszorúzott költő

22