Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
IV. Ünnepi hagyományok születése - Ferenczi László: A költők hercege és a Caréme Alapítvány
Ferenczi László A „KÖLTŐK HERCEGE" ÉS A CARÉME-ALAPÍTVÁNY Belgium létrejöttétől, 1830-tól, de még inkább a sajátos, leginkább szimbolistának nevezhető költészet kialakulásától, 1880-tól a költők hazája. Számtalan folyóirat, költői est, költői konferencia tanúsítja ezt, de a belga irodalomtörténet szervezett-rendszeres feldolgozása csupán 1980 körül kezdődött, noha a belga irodalom történetéről az elmúlt száz évben több könyv is megjelent. A brüsszeli Ardchives et Musée de la Littérature nagyjából két évtizede fogott régi kéziratokban és napilapokban lappangó írások megjelentetéséhez, hozzáférhetetlen, hajdan kis példányszámban kiadott könyvek újrakiadásához, szerzői monográfiák megírásához, életműveket bemutató kiállítások megszervezéséhez. Belgium régen az irodalomtörténeti kongresszusok földje, de az első, belga költőknek szentelt konferenciára csupán 1978-ban került sor. Az írók a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből és foglalkozási ágakból kerültek ki, de a bölcsészkart végzett író csupán az 1968-ban volt húszévesekre jellemző. Közülük kerültek ki az Archives mai költő-irodalomtörténész munkatársai. 1968-ban döbbent rá az akkori fiatalok egy csoportja, hogy minden erőfeszítésük ellenére ők nem francia, hanem belga írók. 1970-ben vagy 1971-ben, nem sokkal első brüsszeli utam után, Budapesten vacsoráztam Roland Mortier professzorral, a brüsszeli egyetem tanárával, a Felvilágosodás egyik legismertebb nemzetközi kutatójával. „Mi újság a belga irodalomban?'' - kérdeztem tőle. „Fiatal barátom" - felelte kedvesen - „belga irodalom nem létezik". A brüsszeli Université Libre ma is ezt a nézetet vallja, nagyszerű programokat ajánl hallgatóinak, de belga írókról csak elvétve (ha egyáltalán) ejt szót. (Más egyetemeken viszont megerősödött a belga irodalom iránti érdeklődés, és az oktatásának némi hagyománya mindig is volt: az Archives et Musée de la Littérature munkatársai a Leuven-i Katolikus Egyetemről kerültek ki.) A háttér említése után térek rá tulajdonképpeni témámra, a „költők herce- gé"-re és a Caréme Alapítványra. 1938-ban Brüsszelben a brüsszeli filharmonikusok bemutatták Bartók Béla Allegro Barbaro-ját. Az est folyamán hangzottak el Milhaud megzenésítésében Maurice Caréme Anya című kötetének versei is. Egy akkor már csaknem két évtizedes költői pálya fordulópontjához érkezett, Caréme az ismert, népszerű költők sorába lépett. Híre csakhamar túlterjedt az országhatárokon, Kassák Lajos Munka című folyóiratának 1939/1-es számában az Anya két versét közölte ifj. Vajda János fordításában. A második világháború után egymás után sorjázó kötetei nagy példányszámban és több kiadásban vagy utánnyomásban jelennek meg. Szinte valamennyi európai nyelvre lefordítják. Milhaud-t vagy kétszáz zeneszerző követte, akik egy vagy több versét megzenésítik. Százra tehető azoknak a festőknek a száma, akik verseit illusztrálják. A hatvanas években Pierre Seghers a rendkívül rangos párizsi Poétes d'aujourd'hui sorozatában megjelentette Caréme 224
