Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
III. Ünnep, irodalom, kisajátítás - Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció
hogy a beavatottak tudás- és szerepértelemezése a reprezentáció elvén alapul. Vagyis úgy tekintenek magukra, mint akik képesek a laikusok érdekeit is szolgálni, pontosabban csak ők képesek igazán a közösség egésze számára érvényes cselekvési- és értékmintákat megalkotni, ami a kultusz papjai számára inkább felismerést mintsem konstrukciót jelent. Eszerint tehát vannak, akik képesek felismerni a hagyomány parancsát és a szövegek igényét, s vannak, akik rosszul értelmezik azt, sőt annak ellenségei. Ezeket pedig fel kell világosítani, meg kell győzni. Ráadásul maga a véleményalkotás is a hatalmi logika szerint történik. A szociológia már régen feltárta, hogy „az egyéni véleményalkotás általában egy másik vélemény ellenőrizhetetlen átvétele alapján alakul ki [...], és az esetek döntő többségében a vélemény alkotója nélkülözi a helyes ítélet kialakításához szükséges kompetenciát"95. E ponton a véleményalkotók, a kultusz papjai paradox helyzetbe kerülnek. Egyszerre van szükségük ugyanis arra, hogy biztosítsák elkülönülésüket, zártságukat, s egyszerre arra, hogy minél több hívet szerezzenek. Vagyis egyszerre van szükségük a belső, a hagyomány igaz képviselete általi legitimációra, s egyszerre a külsőre, a hívek általi elismerésre. A kultusz papjai gyakran panaszkodnak a közönség érdektelenségére. A Kisfaludy Társaság, de minden intézményesített kultusz esetében jól megfigyelhető, annál inkább felerősödik a tagjaik megerősítésének igénye, s annál inkább jellemzőek a kizárólagosság és a kizárás motívumai, minél inkább gyöngül az agitáció, a hívek toborzásának eredményessége. Ez a folyamat végül aztán a kultusz és intézményei fokozatos felbomlását eredményezi, hisz legitimitásuk megerősítésének nem marad más eszköze, minthogy az ellenségeiket a védőfalakon belülre engedjék. Kosztolányi és Babits taggá választása a Kisfaludy Társaság végóráit jelzi, még ha az agónia több mint egy évtizedig tartott is. A kultusz és az ideológia összefüggéseinek vizsgálatakor végül még egy látszólag egyszerű kérdésre kell kitérnünk. Honnét ered a kultusz univerzális alkalmazhatósága, honnét van, hogy legkülönbözőbb, egymással gyakran ellentétes eszmeiségű csoportok egyaránt szívesen és eredményesen használják legitimációjuk megteremtésére és biztosítására? A fent leírtak alapvetően már ezt a kérdést is megválaszolták. Most csak arra utalnék, hogy a kultusz viselkedésforma is. S mint ilyen nem tartalmat ír elő, hanem a helyes viselkedés szabályait rögzíti. Azt mondja meg, hogyan viszonyuljunk azokhoz az eszmékhez és értékekhez, amiket fontosnak tartunk. Ez egyben azt is jelenti - ahogy Margócsy István példatára is mutatta -, nincs olyan eszmény, nincs olyan érték és nincs olyan módszer, amely biztos védelmet jelentene az ellen, hogy irodalomértésünk kultikus vonásoktól mentes legyen. Egyetlen lehetőségünk, ami egyben kötelességünk is, hogy nemcsak másoknál, de magunknál is észrevegyük ezt. JEGYZETEK 1 Dávidházi 1989, 3. 2 Előadásomnak eredetileg Kultusz és ideológia volt a címe. Az itt közölt tanulmány csak részben egyezik meg az abban foglaltakkal. A téma szélesítésének legfőbb oka, hogy úgy látom, az irodalmi kultusz és az ideológia összefüggései csak a társadalmi hatástér egészében mérhetők fel, láthatók be igazán. 3 Értelmi világ a társadalom stabilitása érdekében teremtett intézményesült tudást jelent, mely szerepeket kínál az egyének számára. A közös világ mellett számos alárendelt értelmi világ található. Berger - Luckmann 1975. 165
