Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
II. Ünnep és nyelv - Margócsy István: Az 1859-es Kazinczy-ünnepségek nyelvhasználatához
Margócsy István AZ 1859-ES KAZINCZY-ÜNNEPÉLYEK NYELVHASZNÁLATÁHOZ „A Kazinczy sírjánál 1859. télelő 30-án végbement ünnepélynél meghatób- bat, szebbet alig képzelhetni. Egy órával a díszmenet indulása előtt fölékesített hatökrös négy szekéren zeneszóval szállították Széphalomra a négy hatalmas cserfát, Breczenheim hgnő ajándékát. 10 órakor indult meg a menet Sátor-alja- Újhelyből az ünneprendező választmány két elnöke vezetése alatt. Az egész út Sátor-alja-Ujhely és Széphalom között el volt lepve gyalogokkal, lovasokkal, kocsikkal. A széphalmi domb is nemcsak Zemplén, Abaúj, Sáros, Torna, Ung, Szabolcs, Szepes sat. megyéknek nemzeti díszruhában megjelent úri rendjeivel, delnőivel ékeskedék - egész községek népségei, feleségestől, gyermekestől valának ott, ünnepiesen öltözve, szalagosán, csokrosan. - Először Sennyei báró, azután Erdélyi János szónokla; erre következék Kölcsey dicsdalának el- éneklése a sárospataki tanuló ifjúság által; ezután Matolay Attila szavalá Szemere Miklós költeményét; erre Vörösmarty Szózatát zengé az összes közönség, s ez ének alatt tévé le Károlyiné, szül. Kornis grófné a koszorút a sírra, melyhez aztán számtalan hölgy és leány koszorúi és bokrétái járulának. ..Végül az ősz vágási lelkész imádságot mondván, a menet visszaindula Sátor-alja-Új- helybe, hol 400 terítékű lakoma várta az ünneplőket."1 Ugyanennek az ünnepi eseménynek egy másik leírása talán még színesebben fogalmaz: mikor a Szózatot énekelték, „E lélekemelő dal közben egy tündér jelent meg, ragyogó magyar öltözetben, halavány arczczal, sugárzó szemekkel, és oly költői kifejezéssel, hogy égből szállott angyalnak nézték, kit leküldött Isten, népe közé, koszorút adván kezébe, hogy tegye azt a sírra, melyet a nép emlékezete megszentel. E tündér Károlyi-Kornis Klarissza grófné volt. A szép grófné kegyelettel lépett a sírhoz, nemes vonású arczán a meghasonlott- ság tükrözte magát, szemeiben a szív gyöngyei - könnyek - ragyogtak, és mély alázattal, térdre borúivá tette a koszorút a sírra. Kísérete a nép közül választott szüzekből állt, kik szintén koszorút tartottak kezeikben, és a grófné után letették a sírra".2 Ezután, mint kiderül, az az öreg pap imádkozott, ki Kazinczyt 28 évvel azelőtt, csupán 15 gyászoló jelenlétében, eltemette, s ezután került sor a négy hatalmas cserfának a sír köré plántálására.. E két leírás csupán éppen felvillantani képes, mekkora ünnepségekkel is emlékeztek meg hajdan Kazinczy Ferenc születésének századik évfordulójáról - abban az időben, a modern kultúrpolitikák hivatalos és intézményes állami ünneplései előtt, a nemzet és az ország ily nagyszabású ünneplése teljesen példátlan volt, s kivált írót illetően. Az akkori Magyarországon, az éppen enyhülő, fenyegetettségében kényszerű engedményekre szoruló diktatúra politikai erőviszonyai éppen lehetővé tettek egy nagyszabású, de csak közvetetten politikai vonatkozású rendezvény-sorozatot, melynek alapjellege lehet, hogy tüntetésszámba vehető, lehet hogy csak kulturális érdekű. Kazinczy emléke kapcsán, úgy látszik, az országnak valóban rendkívül széles rétegei mozdultak 109
