Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)

SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: Romantika, biedermeier és realizmus

Az utókor szüntelen változások sorozata. Ugyanazok a szavak másutt és máskor mást jelentenek. Nem lehet napirendre térni a romantika s a nemzeti azonosság („Volksseele" vagy „Volksgeist") közötti kapcsolat fölött. Példaként hadd idézzem Hans Sachsot, az 1868-ban bemutatott opera zárójeíenetébÖi: „zerfällt erst deutsches Volk und Reich, in falscher welscher Majestät kein Fürst bald mehr sein Volk versteht, und welschen Dunst mit welschem Tand sie pflanzen uns in deutsches Land; was deutsch und echt, wüßt keiner mehr, lebt's nicht in deutscher Meister Ehr." Ez a jóslat összefüggésbe hozható a Zrínyi dala (1830), a Zrínyi második éneke (1838) illetve a Szózat (1836) látomásával. Valamely nemzetnek s idegeneknek a szembeállítása különböző értelmezésekre adhat alapot. Az 1956-os forradalomkor Vörösmarty költeménye kiemelt jelentőségre tett szert, és valószínű, Wagner sorait is lehetett hasonló módon hallani a NDK-nak nevezett államban, sőt 1945 után talán még a nyugati hatalmak által megszállt német területeken is. Ugyanez a szövegrész, az utalás idegen homályokra s hiúságokra a Harmadik Birodalomban kisajátításra adott alkalmat, noha értő fülek nemzeti elfogultság bírálatát is tulajdoníthatták azoknak a szavaknak, amelyek rossz időkben a legjobb hagyományukhoz ragaszkodásra intették a németeket: „im Drang der schlirnmten Jahr blieb sie doch deutsch und wahr" Nem kevesebb a többértelműség Petőfi 1848. szeptember 30-án írt Élet vagy halál! című költeményében, mely „undok éhes hollók"-nak nevezi a rácokat, horvátokat, németeket, tótokat s oláhokat. A huszadik századi olvasó zavarodottságot érezhet ott, ahol a tizenkilencedik századi olvasót esetleg még együttérzés tölthette el. A romantika örökségének egyik legfontosabb eleme annak fölismerése, hogy az értelmezés lényegénél fogva történeti tapasztalat. Egyetlen műről sem állítható, hogy akár a kortársak, akár az utókor nemzedékei maradéktalanul megértették volna. A tizenkilencedik század irodalmi mozgalmait inkább célszerű hatás-, mint keletkezéstörténet felől