Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)
SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: Romantika, biedermeier és realizmus
megközelíteni. A korábban említett irányzatok mindegyike újrafogalmazások történeteként fogható fel. A tizenkilencedik század közepének a közönsége föltehetően inkább figyelt a leírtakra vagy megfestettekre, mint a kései huszadik századé. Valamely biedermeier arckép vagy viktoriánus regény realisztikusabbnak látszhatott akkor, mint később. A mai olvasó már bajosan érzékeli átlátszónak a realista leírás nyelvét. A korszakfogalmak értékkel telített jellege mellett még egy akadálya van annak, hogy leírhassuk a tizenkilencedik század mozgalmait, s ez annak a megszokása, hogy vonalszerű előrehaladást tételezzünk föl. Ahogyan a biedermeier festészet egyik elemzője írta: „1900 körül újraírták a művészet történetét, a tizenkilencedik századi művészet fejlődését olyan logikai egymásutánként tüntetve föl, mely a realizmustól az impresszionizmushoz vezet. A történeti festészet, mely addig a század legnagyobb vívmányának számított, ezután eltévelyedésnek minősült". 28 Nem tekinthetjük magától értetődőnek, hogy egyidőben készült alkotások közül melyek nevezhetők előremutatónak illetve viszszatekintőnek („avant-" illetve „arrière-garde"-nak). Efféle következtetésre jutott Carl Dahlhaus, amikor a századközép három zeneszerzőjét hasonlította össze: „Senki nem lehet megmondhatója annak, vajon a Meyerbeert jellemző »juste milieu« (Schumann kifejezése szerint) belső természeténél fogva (innerlich) »korábbi«-e avagy »kesöbbi«, Schumann romantikájához vagy Silcher biedermeieréhez képest". 29 Jean Baptiste Camille Corot (1796-1875) festményeinek a Grand Palaisban 1996-ban megrendezett kiállítása ékesen bizonyíthatta, hogy létezett a romantika korában olyan jelentős művész, akinek a tevékenységét nehéz volna annak a célelvü folyamatnak a jegyében minősíteni, mely az (új)klasszicizmustól a romantikán s realizmuson át a naturalizmusig s impresszionizmusig vezet. Ugyanazt a művet egyik országban vagy az egyik korszakban romantikusnak, a másikban újklassszicistának vagy realistának mondják a történészek, amiből könnyen azt lehet sejteni, hogy e mozgalmakat egymástól elkülönítve bajosan lehet meghatározni. Akár még azt is mondhatjuk, hogy a realizmus a romantika bizonyos vonatkozásainak - így például a helyi szín követelményének 28 G. NORMAN, Biedermeier Painting 1815-1849 = Reality Observed in Genre, Portrait and Landscape, London, Thames and Hudson, 1987, 8. 29 Carl DAHLHAUS, Klassische und romantische Musikästhetik, Laaber, 1988, 169.
