Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)
JONKA NAJDENOVA: Az őrült Ivan Vazov fordításában. Petőfi versének fogadtatástörténete Bulgáriában
megszólítása - „és mi van gyilkosok?" a „s mit tettek gyilkosaim" helyett -, az én személyes névmás használata „A a3H Ka3BaM" (Pedig én mondom) a személytelen „De ez nem igaz" helyett; s a parancs „He Mora %a Te HaicaM noBene" (nem várhatók rád tovább) és „HHIHO HHMSÍ na noMcanfl" (semmit sem szánok), hogy a föld „cbptKHe Ha Bwöor" (felröpüljön)... A „De ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk" verssor megszakított ritmusát képszerű hasonlattal kompenzálja „n.jia i n>T, cMexvr - Ha ryfi CTOH cBerbT" (sírás, nevetés - ilyen a világ); a „De a halál azt mondja: csitt!" lakonikus tömörségét leíróvá bővíti: „a cMtpr - H BCHMKO CTHXB3 T03 nac" (de eljött a halál - és abban a pillanatban minden elcsendesedett); a szenvedélyes hangot felerősíti a xaö indulatszó, vagy a sor elejei határozott névelő (amelyet összesen hatszor alkalmaz) s a „Haft" (leg), mint az összehasonlítás és a hangsúlyozás lehetősége. Nem elsődleges a befogadás szempontjából, de a vers vazovi változatának alapját nagyban meghatározták századunk népdallamainak szövegei is. Az eredeti szöveg „Szép állat az asszonyi állat..., / Én ittalak, oh szerelem! " Vazov fordításában így hangzik: , JKenu, JKCHH! JíyKaBHHKH ci>3,a,aHHJi, / rrpeKpacHH CM^PTOHOCHH ÄSBOJIHUH!... / JL060B, jito6OB! / Kajc warno, crpacTHo ce yriHBax c Te6!" (Asszonyok, asszonyok! Csalfa teremtmények, / gyönyörű halált hozó ördögfiókák!... / Szerelem, szerelem! / Milyen szomjasan, szenvedélyesen részegedtem meg tőled!) Akad egy sor pontatlanság is: „HacManKo mo ce He ^nmax" (csaknem felemelkedtem) a „Szerettem volna felugrani" helyett; „3a HocoBeTe jja aoKonna sac" (orrotoknál fogva ragadjalak meg benneteket) a „Hogy orraikat leharapjam" helyett; „B icairra jxa HMBT cbc KSKBO na poBjrr" (legyen mit kutatói a sárban) a „Legyen orrotok és szalgoljátok" helyett; másutt a nőt úgy mutatja be, ahogy az a „crp-bB onacHa" (veszélyes szenvedély), amelyet 3> na ce Hanycne" (el kell hagyni) stb. Ezek és más példák sejtetik a fordító szabadságát, hogy saját belátása szerint választja ki a kifejező eszközöket, de sejtetik a fordító szubjektív magatartását is a mű és szerzője iránt. S ha még mindehhez hozzáteszünk olyan jelzőket mint qepHa - fekete (föld), '.aaneiHa - távoli (Afrika), ropiowT - szegény (jótevő), 'KPOMCHUIHHH - keserves (pokol), '0Mpa3eH - gyűlölt (világ), CBCTJIO - fényes (égbolt), orHeHara tüzes (föld közepe), öypHo - viharzó (tenger) stb., amelyek nem szerepelnek az eredetiben, feltárul előttünk egy valóban romantikusan szárnyaló képzelet.
