Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)

ALBRECHT BETZ: Avantgarde, forradalom, restauráció. Heinrich Heine Liszt Ferencről

Az őrült koncert! Azt hiszem, nagy Tedeumot daloltak a győzelemért, hogy az ész felett a téboly ült diadalmat. Talán a kandúrok ott, ama nagy operán is gyakoroltak, melyet Magyarhon legnagyobb zenésze írt Charentonnak. Boszorkány-szombatjuk csupán hajnaltájt ért vala véget; egy terhes szakácsnét görcsei emiatt hamarabb utolértek. A gyermekágyas révedező ott mindent elfelejtett: már azt se tudja, hogy akit szült, kitől való az a gyermek. Péter volt? Pál-e? Liza, mondd meg már és ne bolondulj ! Ő üdvözülten szól és mosolyog: „Ó, Liszt, te mennyei kandúr!"

5 Ezen viszály háttereként meg kell említeni, hogy Liszt a párizsi Journal des Débats című újságban megjelent két cikkében (1850) is kiállt Wagner mellett, hogy számára új egzisztenciát teremtsen, miközben ezzel szinte egyidőben Wagner név nélkül megjelentette Das Judentum in der Musik (A zsidóság a zenében) című gyalázatos cikkét, amely nyüzsgött a Heine ellen irányuló gyűlölködő megjegyzésektől, aki tudomást szerzett a névtelen íróról. (Közismert, hogy az idős Wagner hírnevének súlyával az antiszemitizmust szalonképessé tette aztán Németországban.) Wagnertől eltérően, később Liszt a róla is feltételezett antiszemitizmustól, többek között a Heinével való korai kapcsolatára való utalás révén, nyilvánosan is eltávolodott. Időnként az ellen5 Heinrich Heine versei, Bp., Magyar Helikon, 1973, 602-603, JÉKJELY Zoltán fordítása