Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)

SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: Romantika, biedermeier és realizmus

Megválaszolandó kérdésnek vélem, miben változott a romantika megítélése a korai huszadik század óta. A jelenkori értelmezések még sok vonatkozásban folytonosságra engednek következtetni. Való igaz, hogy a huszadik század némely romantikusok leértékelését is hozta magával, ám ezek nem bizonyultak igazán tartósnak - például Shelley esetében. Pierre Boulez Mahler és Alban Berg felől közelít Wagnerhez, Turner kései festményeiben sokan az impresszionizmus előzményeit látják, és az Előszó olvasói is nehezen feledhetik, hogy e költeményt Pilinszky nagyon közel érezte magához. A romantikus értelmezések kora ugyan végképp befejeződött, de ez éppen ennek az örökségnek a fölértékelését eredményezte, mint azt a kései romantika zenei előadáskultúrája iránt növekvő érdeklődés is tanúsítja. Még ma is sokan nem tudják függetleníteni magukat a romantika hatásától, ha lírát olvasnak. Mi sem bizonyítja e mozgalom súlyát, mint az, hogy kialakulása után két évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy viszonylag lezárt fejezetnek tekinthessük a nyugati kultúra s művészet történetében.