Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)

PIERRE LAFORGUE: Háttal a politikának. Baudelaire 1850-ben

Ennél a pontnál kellene rátérnünk a versgyűjtemény harmadik és egyben utolsó, 1855-ös címváltozatára - A romlás virágaira. -, és arra a tizennyolc versre, amelyek azonos cím alatt, ugyanabban az esztendőben jelentek meg a Revue des Deux Monde-ban; ez a közlés a későbbi kötetnek egyfajta kísérleti változata vagy őseredetije volt, mind tartalmát, mind felépítését tekintve.

25 Helyünk sincs rá, de szükségtelen is választott témánk szempontjából. Mielőtt összegeznénk mindazt, amit Baudelaire-ről és az 1848-as eseményekről, valamint költészet és politika kapcsolatáról elmondtunk, ugorjunk előre 1852-53-ba, amikor a kötet már közel áll ahhoz, hogy elnyerje első véglegesnek tekintett változatát. Vessük össze Hugo és Baudelaire életművét, hiszen mindkettő példásan illusztrálja a maga módján, milyen különbözőképpen viszonyult a két költő a történelemhez és a politikához egyazon időszakban. Első pillantásra Hugo és Baudelaire egyformán irtózik saját korától. De ellenszenvük nem egyforma, vagy legalábbis nem ugyanarra irányul. Ugyanis Baudelaire a politikával szakító költő szerepét ölti magára, míg Hugo a számkivetett, üldözött költő sorsát választja. Száműzetése feltétlen és teljes: a megbélyegzett új rezsim bűneit A kis Napóleonban tárja fel, majd a Fenyítések megírásával versben is megfogalmazza a hatalmon lévők alávalóságát. Hugo alapállása politikus, és éppen azt hangsúlyozza, hogy a népet megint történelmi tényezővé kell tenni. Baudelaire-nél természetesen nem találunk semmi ehhez hasonlót. Száműzetése belső száműzetés, és érzésvilága nem közvetlenül politikus, hanem melankolikus. Tagadhatatlan, hogy ez a melankólia politikai természetű, de szembetűnő, hogy egészen másfajta költészetfelfogást, vagy inkább a költészet és a valóság másfajta viszonyát takarja, összességében másfajta költői világfelfogás rejlik benne. Némileg leegyszerűsítve a kérdést azt mondhatnánk, hogy Hugo költészetének legfőbb célja, hogy megnevezze a dolgok értelmet és a valóságot, Baudelaire pedig mintha azt a feladatot róná a költészetre, hogy kimondja: a világ metafizikai szétesés áldozatává vált, kiveszett belőle az értelem, nincs benne valódi létező, és nem lehet létezni sem. Hiszen Hugónál - még ha Louis Bonaparte rendszere groteszk álarcosbálra 25 A tizennyolc vers sorrendben: Az olvasóhoz, Visszaháramlás, A Gyűlölet hordója, Gyónás, A lélek hajnala, A Pusztulás, Utazás Cytherébe, A Helyrehozhatatlan, Utrahívás, Moesta et errabunda, A repedt harang, Az ellenség, De profundis clamavi, Síri bánat, A játék, Korábbi életem, A vámpír, A Szerelem és a Koponya.