Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

I. SZÖVEGEK (a halotti búcsúztatóktól az emlékkönyvekig) - Császtvay Tünde: A halottak nem kérdeznek vissza

két eszközzel lehet kipusztítani: pénzzel és jó olvasmányokkal. Egyik a másika nélkül nem ér semmit ... a legkiválóbb íróknak kellene egyesülnie: mert nagynak kell annak lenni, aki úgy tudjon leszállni a néphez, hogy egészen kicsiny legyen, hogy a nép magához hasonlónak, rokonlelkűnek nézze gyanútlanul. Csak ilyen álúton férhetünk a nép szívéhez, s mikor már megnyertük egészen, csak akkor tisztogatjuk meg lelkét a koromtól és a piszoktól, mely a ponyvától ráragad ... Mester legyen, aki neki (tudniillik a népnek) ír. A mestereket pedig meg kell fizetni, mert nem élhetnek a levegőből." (Mikszáth 1882) Igen árulkodó Mikszáth mondatainak alany-használatbeli és igeragozásbeli változása: hogyan fordul át a határozatlan alany és az infinitívusz a Mikszáthot magát is soraiba értendő többes szám első személyű igealakba. „Barátom, a grammatika erkölcstelen." (Esterházy 1979, 306) Mikszáth a vállalkozás megindításának kezdeti lépéseiről szóló beszámolójába ugyanis azt a kézenfekvő gondolatot is becsempészte, hogy a sorozat őnélküle, a hozzáértő és pénztelen mester nélkül nehezen képzelhető el. A pénztelenségről pedig Mikszáthnak - az irodalomtörténészek előtt máig ködös korai pesti és szegedi évek után - lehettek tapasztalatai. „Néhány sikerült rajzával méltán magára vonta a közönség figyelmét" - állította Gyulai 1883. évi cikkében, hiszen a Mikszáth berobbanását hozó Tót atyafiak,1881-ben, A jó palócok 1882-ben került az olvasók kezébe,1881 tavaszától pedig Mikszáth a Pesti Hírlap egyre közkedveltebb munkatársa. De ha Mikszáth üstökös is ekkoriban az irodalmi életben, egyelőre mégiscsak kezdő, élete szerencsés fordulópontjához még nagyon közel, az íróságból szerzett polgári jómódtól még nagyon távol. Ráadásul újra nősülni készül. „Nem elbeszéléssel kínálja meg a vállalat olvasóit, hanem egy verses életrajzzal" Tudjuk, hogy Mikszáth diákkorában - mint amolyan gyermekbetegségen szokás - egyszer már átesett a versíráson. Nagy lehetne a csábítás, hogy e 1883-as versezet kapcsán poétikai kudarc-elméleteket állítsunk fel, újra próbált műfaj választási kísérletekről elmélkedjünk, de nem tehetjük. Megtaláltam ugyanis P Szathmáry Károlynak, a Jó könyvek szerkesztőjének (egyébként ő volt a sorozat létrejöttének ügyintézője), a kisdedóvás akkori állami biztosának egy 1882 júniusára datált levelét, melyet Tolnai Lajosnak címzett. (A Jó könyvek sorozatra vonatkozó gazdasági elszámolások eddig nem kerültek elő, 1956-ban éppen a dualizmuskori VKM-iratok semmisültek meg leginkább, a szóba jöhető kiadói iratanyagokban ilyen jellegű számlák nincsenek.) A levél így szól : „Tisztelt barátom! Valahára szerencsésen sikerült egy régi eszmémnek a magyar ponyvairodalom megnemesítésének támogatására a kormányt megnyernem. [Révay Mór úgy mesélte, hogy a dolgot az ő sugalmazásra Jókai intézte el.] Trefort elvállalta azon kötelezettséget, hogy az írók dijjazására nyomott ívenként 50 frt-ot, - a verses művekért 100 frtot ad tiszteletdijjul; kiadót és colporteurt is találtam a Révay testvérekben. Fogtam írókat is, és pedig elbeszélésekre Jókai Mórt, Abonyi Ferenczet, Mikszáth Kálmánt és Mayer Miksát ...E társaságba hívlak fel téged is; vedd elő a jobbik eszedet s a legjobbik pennádat és galyabits egy legalább egy ívre terjedő népies elbeszélést; a tárgy szólhat királyokról is vagy lehet regeszerü, mert azokat a nép legjobban szereti." (P Szathmáry 1882)