Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

I. SZÖVEGEK (a halotti búcsúztatóktól az emlékkönyvekig) - Tverdota György: Az életrajz mint Passió. József Attila első életrajzi vázlatai

tünk, már Juhász Gyula idézett előszavában is: „a múzsa avatott pappá, a szépség és igazság magyar templomában." Mintha ezt a szerep-megjelölést transzformálná Hollós Korvin Lajos a munkásmozgalom antiklerikális világnézeti követelményeit is kielégítő, de mégis kultikus formulává: "Ecce saccerdos dei... íme a Nép Költője. / Mögötte nem bíborlik hosszú, nehéz uszály,//... Üdvére hymnusz sohsem zúg az orgonán. / Térdet nem hajt előtte a hódoló tömeg. //... Nehéz munkásverejték tömjénködében ülve / a megváltott világról ártatlan álmodó, / nem Ur, nem Eg, nem Tőke júdásegyháza küldte, / nem osztályelnyomáson dúsan táplálkozó."

28 Ide sorolhatók végül azok a kevésbé éles körvonalakkal kirajzolt megszentelő célzatú azonosítások, amelyek mindazonáltal az Isten által történő kiválasztottságot hangsúlyozzák. így Juhász Gyula előszavának mondata: „József Attila Isten kegyelméből való költő". Ez utóbbi kifejezés „istenáldotta poéta" formában már egy korábbi cikkben is leíródott. Ugyanilyen értelemben parafrazálta az Evangélium szavait a másik „kockavető", aki Vass Lászlóval osztozkodott a szegény halott köntösén, Peéry Rezső: „Ha egyszer a mai líra felett ítélkezni fognak s bírái azt állapítják meg, hogy művelői között sokan voltak a hivatottak, de kevesen a választottak, bizonyos, hogy e jövő törvénykezés számára József Attila választott lesz a választottak legjavából."

29 Az elmondottak alapján elérkeztünk azokhoz a dilemmákhoz, amelyekkel Maurice Nédoncelle nézett szembe Mítosz és igazság a személyek történetében c. tanulmányának konklúziójában: hogyan foglaljunk állást, ha a tényigazság és a személyiség belső titkait feltáró mélyebb igazság konfliktusba kerül? Azaz, a mi esetünkben: sajnálkozzunk a József Attila-életrajzi vázlatoknak a ténybeli hitelesség rovására menő mitologikus elrajzoltságán vagy pedig ellenkezőleg, valamely mélyebb, a tények mögött álló igazság megnyilvánulását lássuk a passió-szerű szerkezetben, a József Attila-i sors lényegének megragadása érdekében végrehajtott szükségszerű stilizációt értékeljük a mítoszi jelleg érvényesülésében? Nédoncelle perszonalista filozófiai választ adott a dilemmára.

30 Mi itt megelégedhetünk egy történeti-funkcionális válaszkísérlettel is. Az a tény, hogy József Attila élete a passió tagolására és hangvételére mintázódott, nagy mértékben hozzájárult a korábban ismeretlen személynek a közönség által történő elfogadásához, alakja legendássá növeléséhez, metaforikus értelemben szentté és mártírrá avatásához. Ez volt a legegyszerűbb módja annak, hogy az életművet övező tisztelet emberi alakjára is kiterjedjen. Volt azonban ennek az életrajzírói beállítottságnak egy másik, talán még fontosabb és kényesebb, bár aligha tudatosított motívuma is. József Atüla egész pályája során a kor uralkodó konzervatív társadalmi berendezkedésének radikális és kibékíthetetlen baloldali ellenfele volt, élete egy szakaszában részt vett a kommunista mozgalomban is. A mártírok maguk is szemben álltak a világi hatalommal, s ez üldözte őket, de nem voltak felforgatók, nem vonták kétségbe a császári hatalom törvényességét és létjogosultságát, aminthogy mintaképüktől, Krisztustól is idézni volt szokás az „Add meg az Istennek, ami Istené, s a császárnak, ami a császáré", illetve "Az én országom nem evilágból való" mondatokat. „Sem ők, sem a többiek elvben nem lázadók... semmi ilyet sem szoktak szemükre vetni. Alávetik magukat azoknak, akik kormányoznak, s intézményeiket kitűnőknek ítélik meg. Megmarad bennük mindazonáltal egy diffúz és makacs ellenállás az olyan hatalommal szemben, amely magát megdicsőíti és isteninek nyilvánítja: a szabad emberek közössége megvallja politikai vallástalanságát." - olvassuk A keresztény mártírok könyvében.

31 Az őskeresztények szembenállása a császári hatalommal szublimált és közvetett volt. A hatalmon lévők evilági igényeit tudomásul vették, csak a szakrális ambícióikat utasították el. Ha tehát valakinek magatartását ezzel az emelkedett, nemes attitűddel rokonítják, annak lá-