Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

I. SZÖVEGEK (a halotti búcsúztatóktól az emlékkönyvekig) - Tverdota György: Az életrajz mint Passió. József Attila első életrajzi vázlatai

munkával kereste meg betevő falatját, megérdemelt elismerésben nem részesült. A korábbi stációk felsorolása után a pályavázlatok azt mutatják meg, hogyan válaszolt a költő a felsorolt szenvedésekre: befelé fordult, összeomlott, súlyos idegbetegségbe esett és végül öngyilkosságba menekült. Jelentős szerepet játszott az életrajzi vázlatok kompozíciójának kialakításában a költő és a világ szembeállítása is: Miközben zseniális remekműveinek sorát alkotta, élete zsákutcába jutott. Ugyanakkor a középszerű ügyesek mindent megkaptak, amit az élet adni tud. Sokkal fontosabb azonban a személyiség és a környezet ellentétének egy másik aspektusa: az öngyilkosságnak mint a költőt a külvilág részéről ért bántalmak, sérelmek okozatának beállítása. Az összeomlásért egyes cikkírók szerint „felelős a - hibásan berendezett, rosszul működő - társadalom",

9 amelynek legalsó rétegéből, ahonnan József Attila is származott, csak nagy nehézségek árán küzdheti föl magát bárki is. De a kollektív felelősségen túl egyes embereket, intézményeket személyes felelősség is terhelt, amiért a költő polgári pályája kisiklott a rendes kerékvágásból. A legsúlyosabb szemrehányásokkal azokat illették, akik a hivatását gyakorló alkotó teljesítményét vették bűnösen semmibe, akik költői önérzetét alázták meg, művészi önbecsülését aknázták alá. Ha az életrajzi vázlatok egyes szegmentumait mai ismereteink szerint a hitelesség szempontjából megvizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy többnyire megfelelnek a valóságnak. Az az alakzat azonban, amellyé ezek a részletek a szerzők szándékától függetlenül, önnön gravitációjuknak engedelmeskedve összetömörültek, a valóságos József Attila-életpályához képest alapvető eltéréseket mutat. Az eltérések, mint Daniel Madelénat azoknak a személyiségeknek az életrajzainál megállapítja, „akik nyomot hagynak a kollektív öntudatban", meghatározott irányba rendeződnek. S ez az irány a „mitizálódás" tendenciája.

10 A valós életrajzi adatok a József Attila-életösszegzések első sorozatában is mítoszi struktúrát hoznak létre. A szent történet, amelynek mintáját az életrajzi vázlatok - többnyire öntudatlanul - követik: a krisztusi szenvedéstörténet. A hős, akinek végül keserű megdicsőülésben lesz része, eleve szemben áll kiemelkedő tehetsége és hivatásának megszállott gyakorlása folytán a közepesek, a profánok, a csupán boldogulni kívánók világával. Az út, amelyen végigmegy, egyre nagyobb megpróbáltatásokat, egyre több fájdalmat okozó csapást mér rá. Minden egyes újabb sorsfordulat újabb stáció a kálváriára vezető keresztútján. S a végén eljut kínszenvedésének helyszínére, ahol életét áldozza az ügyért, amelynek önmagát szentelte. E történetnek éppúgy, mint a Passiónak, negatív szereplői is vannak: júdások, farizeusok, pilátusok, akik felelősek a hős által elszenvedett kínokért és időelőtti haláláért. A krisztusi párhuzam Néhány esetben ez a mítoszi struktúra már a József Attila-recpeció kezdeti szakaszában tudatossá vált. Az egyik protestáns felekezeti lap szerkesztője felszínre hozta az életösszegzések mélyén működő evangéliumi mintát: „Minden öngyilkosság hátterében mélységes emberi tragédiák rejtőznek. Nem annyira a mód, nem is a halál pillanata, hanem az út, amely odáig vezet. Tenger könnyel, felsebző tövissel, kibeszélhetetlen kínnal és gyötrelemmel, sötét és vigasztalan órákkal és évekkel van kikövezve ez a szörnyű ösvény. József Attila is megjárta ezt az utat. Ragyogó, királyi palást övezte vállait, amikor kilépett az Elet kapujában. Bölcsőjénél ott állottak a múzsák és csókjukat magával vitte. De köntösét hamar megtépték a durva tövisek, vállát felsebezte súlyos kereszt. Elete delén se járt még, amikor összeroskadt a teher