Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

I. SZÖVEGEK (a halotti búcsúztatóktól az emlékkönyvekig) - Tverdota György: Az életrajz mint Passió. József Attila első életrajzi vázlatai

sőbbi keletű szövegek tragikus hangoltságával. Attól kezdve, hogy a Curriculum vitae a Szép Szó 1938 januári, József Attila emlékének szentelt különszámának köszönhetően széleskörűen ismertté vált, a viszontagságokat soroló életrajzi összefoglalásoknak tárgyi és hangnemi értelemben legfőbb forrásává és mintájává vált. „Tragikus, dúlt életet élt, gyermekkora szörnyű volt, ismerte a nyomort, megismerkedett az ifjúság és a férfikor legkeserűbb szenvedéseivel,... kivételesen sokat szenvedő ember volt." - vonja le az egyik szerző a pályarajz tanulságaként a jellegzetes, annyiszor, annyi változatban megismétlődő következtetést.

5 Bálint György azonos című cikkében „a fájdalom zsenije"-ként interpretálta a költőt.

6 A fájdalomelv befolyása alá került szerzők homogenizálták a költő életrajzát. Kiszűrték mindazt, ami nyilvánvalóan ellentmondott a „kivételesen sokat szenvedett" ember képzetének és azokat a mozzanatokat, amelyeket csak nehezen lehetett összefüggésbe hozni a "fájdalom zsenijének" alakjával. A pálya különböző fordulatait, eseményeit, amelyek önmagukban nem tekinthetők feltétlenül kedvezőtleneknek és ártalmasaknak, a hányattatások sorozatába illesztették és így tragikus színezetet kölcsönöztek nekik. Azáltal, hogy a kedvezőtlen sorsfordulatok közül, amelyek egymástól időben több-kevesebb távolságban következtek be, s amelyeket egymástól enyhültebb, derűsebb életszakaszok választottak el, e közöttes elemet kiiktatták, a sorscsapások egymással szorosan összekapcsolódtak, megszakítatlan láncolat képét nyújtották. A költő állapotára gyakorolt kedvezőtlen hatásuk ilymódon kumulálódott: „egész magamarcangoló, testet lelket mazochizáló élete mi volt más, mint folytatólagosan elkövetett öngyilkossági kísérlet" - fogalmazza meg már-már paradoxonná élezve a pálya gyászfeketére festésének programját az egyik szerző.

7 „Most csak nekrológot írunk - olvassuk Pálóczi-Horváth György nem-valódi nekrológjában. - Elmondjuk zaklatott, nyomorúságos, furcsa életének állomásait, mint küzdötte magát rajta keresztül, élete mint ívelt ki a ferencvárosi proletárcsaládból, anyja mellől, aki gomolygó gőzfellegben mosta-mosta az urak ruháit. Sorra megemlítjük, hogy libapásztor volt a magyar Alföldön, hajósinasként bejárta a világot, cukrot árult mozikban, kenyeret kávéházakban, újságot Bécsben, nagy éhezések közepette ismerkedett a (Széppel) Párizsban."

8 Az idézetben használt „állomásait" terminus pontos megjelölés. Különösen akkor az, ha közismert idegen nyelvi megfelelőjével, a „stáció" szóval helyettesítjük. A fájdalomelv jegyében történt homogenizálódás folytán az életrajzok a költő pályáját születésétől a haláláig egymás után következő stációk sorozataként ábrázolták. A gondolatmenet lineáris tagolódása mögött azonban a szerkesztés más szempontjai is fölfedezhetők. A stációk előzmény-következmény struktúrába rendeződnek. Az életösszegzések először a szenvedés megnyilvánulásait sorolják föl: a költő rengeteg viszontagságon ment át, nem jutott rendes polgári foglalkozáshoz, éhezett, nem volt lakása, tehetségéhez és hivatásához méltatlan József Attila, 1935.