Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

I. SZÖVEGEK (a halotti búcsúztatóktól az emlékkönyvekig) - Keresztesné Várhelyi Ilona: „Lenge füvekből szőve reája hűs fedelet". Tényszerű és képszerű sírhatok Kölcsey lírájában

JEGYZETEK * A versszövegeket Kölcsey Ferenc Összes Művei (KFÖM) I., a Szépirodalmi Kiadónál Szauder József szerkesztésében (1960) megjelent kötet alapján idéztem. **Ez a munka előtanulmánya a Kölcsey istenképének fejlődése című dolgozatnak, amely az 1996-os Hungarológiai Kongresszuson hangzott el. 1. „Majd érte sírhalmán anyámnak / Más könnyet öntök én neked..." 2. „S mint égi kert virult halottim sírhalma ; / S nem ismert szellemnek érzem lengéseit." 3. „...hű anyám, / Tekints az égi lakból / Még egyszer vissza rám." 4. „S őt most Hades örök ligetén hű lángom ölébe, / Lombjaim árnya között sírva sóhajtom alá." 5. „Lehajlik Dayka sírkövére / S borítja lelkét fájdalom, / Ah Chárisoknak kedveltére / Sírjában szállt csak nyugalom." 6. „Hints rózsát e sírra, magyar! s erezzed az égi / Szellemet arczaidon: Ráday nyúgoszik ott." 7. „Sírba Kazinczy leszállt; s későn fakad érte hevítvén / A remegő könnycsepp harmatozó szemeket." 8. „...szelíden nyugodjék sírja homályán/A szeretett ifjú, genius ! hála neked !" 9. „Ki sírja ez hűs bükknek éjjelében,/ Melyet lengő fű s kék virág fedez? / O vándor, űlj le bükkem enyhelyében, / Kedvesnek sírja ez!" 10. „Szondi hol állt? repedő kebelén hol csorga le vére? / Nyughelye hantjai közt hol csorga le vére?" Illetve: „Egy sírdomb áll és a dombon egy kereszt, / Ott térdel ő" 11. „Lát a legény, s nem nyög, nem sír, / Nem érez, nem gondol, / Felnyílik kínja, mint egy sír, / S nem tudja merre s hol ? 12. „Egy gödröt ás árnyék alá, / S hivét leteszi ott, / Mohot virággal hint reá, / Rak földet s pázsitot. / Puszpáng a sír zöld fedelén / Kupresszel párosul, / Mely nyár mentén, mely tél jöttén / Örök búként virul." Illetve: „S hullám közt vár puszta sír. //... Majd a vándor vész között jár, / Kormányán kétségben űl, / Nem sejdítve, hogy hajója / Enyhe sír fölett röpül." 13. „Sírt váj az anyácska, de melle szorong. / "Kész néked az ágy; / Ott fájdalom elhagy, / Hol végtelen álma borong." // Zöld lombok alatta, fenn puha hant ; / Zúg a temetésre halotti harang, / ... Dúlt álmok után, / Kísérteti órán / Száll gyermeked árnya feléd. Vö: Kölcsey Ferenc erkölcsi jogi írását a Gyermekgyilkos R. d. M. ügyében KFÖM 1.1158-1171. p. 14. „Mígnem az elkomorult sorsnak nyila dúlva lecsattant, / S könnypatak áradozott a bánatölelte teremben, / S áldozatát vérben fogadá vala boltja sötétén, / Elsiratott hamvak közt, a cégényi monostor... 15. „Egykor sötét sír zár el engemet, / Lefolynak egykor dalaim, / Miként madárkák bájos éneke, / Ha éj borítja berkeink. /.... / Hiába sóhajt a pásztorleány ! / Engem sötét gödör fedez. / Mirtuszt szór arra tájunk pásztora, / Kit Ámor szent lánggal hevít. / Olvadva zengi majd zöld síromon / Szerelmeit s szerelmimet, / S nem fogja elfeledni berkinek / Szent éjiben Echó nevem." 16. „Gyors enyészettel forog a jelenlét,/ A dicső héroszt örök éj borítja,/ Büszke márványán kihal a csudált név, / S fű lepi sírját./.../ Rózsa sírdombján koszorús pohárral / Ihletett kéztől jut az énekesnek,/ S nyúgoszik szentelt pora hűs lakában/ Isteni álmot.// Adjad o Phoebus, nekem ezt jutalmul/ Majd sötét éjben ha világom elhuny,/ Adj te míg élek szeretett leánykát / Cypris, ölelnem." 17. „Lengesz, hogy szelíden nyugodjék sírja homályán / A szeretett ifjú, genius! hála neked ! / Myrtust s könnyeimet hozom itt hamvához elődbe;" Illetve: „Semmi panaszt a Párca nem hall. Fáklyája lefordult. / Hades szent ligetén egykor elődbe siet." 18. „Titkon borong a génius / A néma hant fölett, / Hol lángoló szív s honszereim / Váltottak életet. /.../ S ledőlt országok hamvain / Egy szép hon támad fel, / Mely lelket tölt, mely szívet ráz / Neve zengésivel." 19. „Lélek él, ha vész a szív" 20. „Tiszta kebelre / Vad sors ha rohan: / Intesz egedből, / S az isteni lélek / Nem süllyed el." 21. „S ki bátran szállt a küzdés ellenébe, / Mosolygva dől majd jobb sors hív ölébe" 22. «... S a csarnok elontott / Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém" 23. „Dúlt álmok után, / Kísérteti órán / Száll gyermeked árnya feléd." 24. Kívánság (1810)