Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

III. SZERTARTÁSOK (az írói összejövetelektől az emlékünnepélyekig) - Fábri Anna: „Sohasem volt ily compact egyetértés" - A Kazinczy-ünnep - 1859

gyar kultúra védelmében, semmi ok nincs itthoni védekező akciókra. Mindazonáltal szükségesnek látja leszögezni: „...az a magyar, ki bálványozott nyelve kultúrájának ez évben százados ünnepét ülte, nem fél annyira attól, ki őt netán meg akarná ölni, mert ez csak éltünket veheti el, mint attól, ki azzal a szóval jön ránk, hogy bennünket civilizálni akar; mert ez azt veszi el tőlünk, amiért éltünk." (Jókai 1968, 306) 7. Erdélyi a „kegyelet intő szavára" apellált, amelyet követve „százados ünnepet" kellene szentelni a „nagy ember születése napjának". Bár ezt a felhívást hamarosan megismételte a Pesti Napló is, s bővebben kifejtve tért ki rá Lévai József a Szépirodalmi Közlöny 1857. nov. 18-i számában Kazinczyról közölt Pályaképében - több mint egy évig nem történt semmi. Arany - igaz csak levélen - a Kazinczy összkiadás megindítását és egy Kazinczy Társaság megalakítását óhajtotta: „Társaság kell, mondám, a szépirodalomban. Máskép e széthúzó törekvések dissolutiót idéznek elő. Vissza kell adnunk tekintélyét a kritikának, mely már sokak szemében puszta egyes véleménnyé, a »nekem úgy tetszik vagy nem tetszik« kérdésévé süllyedt - Központot kell alkotnunk e káoszban, mely körül a jobb elemek csoportosulnak. Ha Kazinczynk volna, nem kellene társaság, de ő nincs, tehát Kazinczy-társaság, for ever!" (Salamon Ferencnek 1857. nov. 20.) 8. A közgyűlésen, amelyre több mint tíz esztendős kényszerű szünet után, ünnepélyes külsőségek között került sor, Toldy Ferenc indítványozta a centenárium megrendezését, s az akadémikusok között többen jól emlékeztek rá, hogy ugyanez a férfiú - harminc évvel azelőtt - azon munkálkodott, hogy az irodalmi élet centrumából végképp kiszorítsa Kazinczyt. S bár mindenki tudta: ez a Toldy nem az a - régi - Toldy, felszólalását előrejelzésnek is érezhették: a Kazinczy-ünnep képes lesz a nemzeti-kulturális egységét, az összetartozást megjeleníteni. 9. Az ünnepségekről a sajtótudósítások mellett számos önálló kiadvány is megjelent, többségük egy-egy helyi rendezvény körülményeiről, műsoráról számol be. A legnagyobb haszonnal közülük a Miskolcon kiadott Kazinczy-emlényt forgathatja a kutató, amely a helyi ünnepség(ek)nek szinte minden percéről számot ad. Kiemelkedik a „centenáriumi irodalomból" a Kazinczy-album, amely minden pontatlansága ellenére is kiválóan alkalmas forrás a több mint 100 helyen (!) megtartott ünnepségsorozat tanulmányozásához. Nemcsak a tények (időpont, helyszín, szereplők, műsorszámok) rögzítése avatja különösen értékessé, hanem az a körülmény is, hogy sajátos patetikus-publicisztikus hangvétele révén arról a verbális közegről is tudósít, amely az ünnep propagandáját meghatározta, s amelynek kétségtelenül nagy hatása volt a következő évek (évtizedek) irodalmi-politikai kultuszjelenségeire. 10. Kazinczy-album 50. 11. A kiemelkedő jelentőségű széphalmi ünnepség hangulatát kívánta e szavakkal érzéketletni a beszámoló. (Kazinczy-album 54) 12. Eötvös József, a pesti „vezérünnepség" egyik szónoka, éppen az ünnepelt életművének és törekvéseinek összetettségére hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy a hazai művelődés történetében ő kapcsolta össze először a nemzetiség és európaiság követelményét: „...Bizonyosan Kazinczy Ferenc az, kinek mindenek előtt hálával tartozunk; mert ő az, ki ezen feladatot elsőül fogta fel; mert a nemzetiségért lelkesülve, egyszersmind kijelölte azon feltételeket, melyektől annak fejlődése függ; mert mélyen érezve népünk süllyedését, kimutatta az ösvényt, mely egy szebb jövőhöz vezet." (Eötvös 1902, 93) 13. Megjegyzésre érdemes, hogy az ünnepségek zenei anyaga változatosságban messze fölülmúlta beszédeket, az elhangzott verseket, de még a látványokat (az installációkat) is. A „napi renden levő országos dalok" és „lélekemelő darabok" (mint például a Rákóczi induló, Hunyadi induló, Nemzeti induló s különféle "magyar zenenyitányok") mellett népdalok, olasz operarészletek (némelykor alkalmi szöveggel), Erkel Ferenc különféle művei, Thalberg, Schubert, Beethovenszonáták és dalok is felhangzottak. Számos Kazinczy verset zenésítettek meg lelkes műkedvelők, s ugyancsak jeleskedtek különféle zenei fantáziák, dalok és táncdarabok megalkotásában is. Az előadók többsége szintén műkedvelő volt: legtöbbször zongorajátékkal álltak a közönség elé, de a gordonka és a hegedű is gyakran megszólalt a rendezvényeken. Mint érdekesség tűnik föl a tárogató: a Rákóczi induló „historikus" interpretátoraként. A karénekek és kardalok előadói között éppúgy ott találhatjuk a színházi kardalosokat, mint az iskolai karok énekeseit, céh és községi dalárdák tagjait, vagy az „ifjúság", a „közönség" lelkes névtelenjeit. 14. Úgy látszik, rövid időre, egyébként is a közélet legfontosabb fórumai lettek a kaszinók és egyesületek: „Az egész ország - mint valami hálóval be van vonva kaszinókkal, olvasó-, gazdasági-,