Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

III. SZERTARTÁSOK (az írói összejövetelektől az emlékünnepélyekig) - Fábri Anna: „Sohasem volt ily compact egyetértés" - A Kazinczy-ünnep - 1859

ezrek elsősorban nem valamely ezoterikus irodalmi kultusz részvevőiként kívánják önmagukat egy közösség tagjaiként szemlélni, hanem sokkal inkább egy másik, tiltott közösséghez, a nemzethez való tartozásukat akarják kinyilvánítani. Az első ünnepségek közönsége, amely a beszámolók szerint „minden osztályt, állást, rangfokozatot és tekintélyt reprezentált",

10 jóleső érzéssel nyugtázhatta, hogy az ünnep nemcsak az irodalmi harcokat függesztette föl, hanem - mégha a felszínen és csupán egy időre is - elsimította a világnézeti és politikai különbségeket is. Ahogy a tudósítók hangsúlyozták: „meghatottság és lelkesültség" jellemezte a rendezvényeket, s talán nem merő képzelgés azt feltételezni, hogy ezeknek az érzelmeknek a tárgya nem csupán, sőt nem is elsősorban Kazinczy vagy az irodalom, hanem a közönség önmaga volt, amely több mint tíz év után ismét mint közösségre tekinthetett önmagára. Legtöbben valószínűleg azt a boldog tudatot ünnepelhették, hogy még (vagy éppen: újra) képesek az ünneplésre. Innen szem- Kazinczy emlékszobrának terve Dunaiszkytól lelve a dolgokat, nem is hatnak oly túlzónak azok a szónoklatok, amelyek a széphalmi mesterről mint Messiásról, Megváltóról emlékeztek meg. Az is természetes, hogy a hírlapírók készséggel veszik át e fordulatokat: „Ez nem egy halott emlékezetének, hanem egy nagyszerű feltámadásnak) ünnepe volt - állítja egy tudósító. Mintha a Megváltó kelt volna fel sírjából és eljött volna Izrael népe, hogy a rég várt Messiás előtt térdre omoljon."

11 Az ünnepelt személye és életműve persze egyedülállóan kedvező alkalmat kínált ahhoz, hogy a legkülönfélébb (nemzetiségi, rendies, felekezeti és kulturális) identitások, fölfogások és törekvések egyetlen táborban egyesüljenek. Leegyszerűsítve talán azt mondhatnánk, mindenki (konzervatív és liberális, européer és nemzeti) megtalálhatta a maga Kazinczyját.

12

Ha a szónoklatok tanúskodnak is némiképp a különbségekről, az ünnepi külsőségek hangsúlyozottan nemzeties jellege az őket öszszefogó egységet sugallta. A „nemzetiesen díszített" termek, a „hazafiaságot tolmácsoló egyéb tárgyak" Kazinczyt szinte nemzeti hősként tüntették föl. A kultusz kötelező rekvizitumait: az ünnepelt - sok helyütt az alkalomra készült - arcképét, mell-, sőt életnagyságú szobrát, az örökzöldeket és virágokat, az áldozati lángokat magasba röptető kandellábereket éppúgy nemzeti színű szalagfolyondár díszítette, ahogy a falak nemzeti színű zászló- és drapériadíszbe öltöztek. (Másféleképp, de szintén a nemzeti egységet hangsúlyozták az országzászlók mellett imitt-amott feltünedező céhzászlók is.) A közönség egy része már az első ünnepeken is nemzeti öltözetet viselt, s éppen a további Kazinczy-ünnepek lettek a „magyar ruha" divatjának leghatásosabb hirdetői és terjesztői. A látvány egységesítő hatalma mellett a legnagyobb agitatív ereje a zenének volt. A zsúfolt ünnepi termekből kiszorult nagyszámú közönség a bentiek-