Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

KABDEBO LÓRÁNT: Különbéke és különítélet

Különítélet Különítélet minden éjjel. Magányos exhumáció. Kiemelek egy ismeretlen embert a semmiből és eleresztem őt. Most ne csak az Újhold 1948 körül szerveződő „fogoly"-tematikájára, vagy Jánosy István 1956-ot követő kísértet-álom-leírásaira utaljak. Túl egyszerű és hatásos lehetne máma csak az áldozatokat felidéző versként ideidézni. Pedig ma már ezt is benne olvasom a versben. Méghozzá a címszó kettős értelmezhetőségében: a törvényesített zárttárgyalásos gyakorlat személyes opponálását. Egy szabálytalan rítus ellenkező előjelű átjátszását. Most - a konkrét történelmi olvasatra éppen hogy csak utalva - mégis inkább a versbeszéd devianciáját keresem a versben: a Kreatúra individualizálódását. A Kreatúra Pilinszkynél: <Az-Ami) „könyörög, / leroskad, megadja magát." Ezáltal „mutatja magát". ítélet alatt áll, amelyet elfogad az Evangéliumok és a Szent Mise rítusa szerint. Az Úrfelmutatás az Utolsó Vacsora. A szabályos, megszentelt rítus értelmében. A különítélet ebből a konvencióból lép ki. Mert ahol megjelenhet a deviáns rítus, ott szükséges, hogy vers írassék: benne megjelenjen annak visszaolvasása is. Szükséges: tehát etikus. Az elfogadás át kell hogy váltson a cselekvésre. Itt megszűnik a mártírium, a Passió követése. A költő elhagyja az ontológiát, a teológiát is. Elkeseredése olyan mélységig jut, hogy a Passió helyett az Utolsó ítélet szertartására kérdez rá. Csakhogy ez úgy nem fogadható magába, hogy „megadja magát". Ez nem olyan, hogy „ami történt, valahogy mégse tud végetérni". Mert a Passió és minden mártírium meg-„történt". De az Utolsó ítélet még nem történt meg, rítusa ezért nem lehet. Nincs mit megismételni. Eljátszása egyéni akció lehet csak: lázadás. Az etika szervezheti csak a verset, az igazságszolgáltatásnak nevezett procedúra megkérdőjelezése. Pilinszky talán egyetlen verse, amely mögött nincs előkép. Ez nem a „kelj fel és járj!" bizonyossága és nem a „resurrexit tertia die" biztonsága. Ez a történet nem „az Írások szerint" történik. Ehhez a „megingáshoz" az ítéletek olyan abszurditása, titkossága, különössége kell, hogy egy ember magára vállalja visszavételüket. A mozdulatlan ikon elveszíti archetipikusságát, „meginog": megszületik az ikon intenzitása önmagában. Energia - anyag nélkül. A Kreatúra önmagára marad, a tudat lázadni kényszerül: cselekedni. Méghozzá érvényesen: „eleresztem". Romantikus gesztus, Michael Kohlhaas magányos igazságkeresése, Ádám, amikor az almába harap?: különítélet. Micsoda elkeseredés kellett, hogy ez a dialógus megszülethessen költészete egészével. Milyen energiát szabadíthat fel. Ilyet csak a modern fizika ismer. A maghasadás szörnyűsége. Szépsége? Közhely: Pilinszky ontológiájához talál képeket századában. Itt nem erről lehet szó, inkább előállt egy pillanat, amikor vállalja a cselekvést is, belelép a