Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

JELENITS ISTVÁN: Költői pálya a szent és a profán metszésvonalán

Jeíenits István KÖLTŐI PÁLYA A SZENT ÉS A PROFÁN METSZÉSVONALÁN Megtisztelő és felelősségteljes feladat elsőként megszólalnom ezen az oly sokat ígérő emlékülésen. Szívem szerint másutt kerestem volna helyet magamnak: Pilinszky János valamelyik versének elemzésével tíz percre, negyed órára vettem volna igénybe figyelmüket. Annak mindenképpen örülök, hogy a rendezők nem az emlékezők között jelöltek helyet számomra. Személyes emlékekkel nem illenék előhozakodnom. Már fiatal koromban felfigyeltem Pilinszky János Dél című versének utolsó soraira: Várakozom. Növekvő fényességben köztem s egy távol nádas rajza közt mutál vékonyka földi jelenlétem. Nos, nem ennek a „vékonyka földi jelenlét"-nek - egyébként feledhetetlen eleganciáját igyekszem felidézni, hanem a lírai ént, az életműből, amely ránk maradt, s amelyet eleven figyelemmel olvasunk újra meg újra. Pilinszky János 12 éves gimnazista volt akkor, amikor megjelent a Nyugatban Illyés Gyula emlékezetes tanulmánya a Katolikus költészetről, s ennek nyomán kibontakozott egy jelentős vita, amelyben Gyergyai Albert is részt vett, amelyhez Babits is hozzászólt, s amelyben a katolikus íróemberek csoportjának álláspontját legrangosabban Sík Sándor fejtette ki. A Vigília körül csoportosuló katolikus költők a francia példát tekintették eligazítójuknak. Illyés azt állította, hogy Magyarországon más az Egyház helyzete, mint a franciák között, s ami ott megtörtént, nálunk aligha ismétlődhetik meg. Nem tudjuk, hogy a fiatal diák fölneszelt-e egyáltalán erre a hosszú ideig gyűrűző vitára. Később nem utalt rá az írásaiban. Maga a problematika azonban nagyonis foglalkoztatta. Családja, neveltetése a katolikus írók csoportosulásának közelébe állította, de mintha kezdettől fogva ügyelt volna arra, hogy ne sorakozzék be egészen közéjük. Igaz, legkorábbi vers-publikációi nagyobbrészt katolikus lapokban jelentek meg (Elet, Vigília, Ave Maria), de ezekkel egy időben megjelent két verse a Napkeletben is. Később az Új Ember szerkesztőségében talált holtig tartó munkahelyet, de köztudott, hogy a Rákosi-korszak kényszere vetette oda. Nem azt jelenti ez, hogy máshová kívánkozott volna, de úgy tartotta, hogy inkább magányos farkasnak született, s ezért nehezére esett egyáltalán tartozni valahová. A francia katolikus irodalom képviselői közül érdekes a Claudellel való viszonya, akire a Vigília köre talán legtöbbet hivatkozott. Prózai írásaiban ő is említi