Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

JUHÁSZ ERZSÉBET: Az áldozat eleme Pilinszky János költészetében

mint két egymást kizáró, ellentétes pólus kiegészíti egymást, megnyitja a semmi burkát, a között-lét világát, a mozdulatlan jelenlétet /.../. A két ellentétes pólus megragadásával a költő a megnevezés, a »valodi tudas« birtokába jutott. Kemény munka előzte meg a tapasztalatok elutasítását, és sokszor évekig tartó hallgatás. De most, befúródva a nincsbe, beszorulva a semmi és az utánzat közé, megnyíltak a megnevezés kapui..."

10 Pilinszky pontosan azzal a kegyetlen következetességgel vállalja e tudást és életérzést, ahogy az a Kis éjizene című vers egyik részletéből olvasható ki: Párbeszéd Eresszetek be, itt vagyok, nyissatok ajtót, megérkeztem. Nincs ajtó, mit megnyithatunk. Nincs retesz, mi kirekesszen. A tudatosság, illetőleg tisztánlátás kíméletlen következetességét pedig a Pupilla című versben megfogalmazott meghatározás érzékelteti mindennél árnyaltabban: „... embernek lenni annyi, mint / poklokra csavart pupillával nézni." Egyetlen sűrített pontba összevontan zajlik itt minden. A tér és idő keresztjére való kifeszíttetés, ráveretés végérvényes. A jelen idő vitrinében égés az, ami tart, végeérhetetlenül. Az áldozat eleme legmesszebbre utalóan talán épp ennek tudomásulvétele és elviselése. S benne a tényleges részvétel nélküli teljes önátadás a „poriadásnak" éppúgy, mint a „szárnyalásnak". Egyszóval az újra meg újra fölsebző szálkák konok és fegyelmezett elviselése, s e fólsebzettségben a boldogságtól ödémás élményszilánkok iránti nyitottság következetes megőrzése. Abban az értelemben, ahogy a Szög és olaj „égi publicisztikájában" olvashatunk erről: „Hogy visszautasíthassuk a kétségbeesést, előbb meg kell tapasztalnunk, át kell szenvednünk (ilyen értelemben tehát lényeges érték, gondoljunk csak Jézus szavára: Uram, Uram, miért hagytál el engem?) - de ugyanakkor az is kell, hogy a kétségbeesést túlszárnyaljuk. Vak és föltétel nélküli szeretettel (s ilyen értelemben véve: a kétségbeesés nem a legfőbb érték: Jézus is így fejezte be életét: kezedbe ajánlom lelkemet.)"

11 A végső fölsebzettségben a mindenre való nyitottság megőrzése, mint az áldozat eleme, mint a „poriadás" és „szárnyalás" törékeny és tökéletes egyensúlya teremtődik meg. „... Itt mindenből vers lesz. A költői alkotásnak az az időszaka ez, amikor már szinte mindegy, hogy miről beszél, amikor már bármerre fordul is, bármit vesz is kézbe - abból vers lesz (...) Csak a zöldposztós asztalt, a füvet, a szőlőlugast, tükröt, kemencét, meszelt padot kell megneveznie - bármit tehát, tárgyakat vagy viszonylatokat - s ebből vers lesz..."

12 A legtelítettebb vers a fentiek szempontjából minden bizonnyal^ mélypont ünnepélye. A Bárány kettős